Schmidt Mária a Nyugatról: A hitetlenség a nihilizmusba vezet
Bemutatták a Terror Háza főigazgatójának legújabb esszékötetét.
Kloos megfogadta a tanácsot. A múltjából merített ihletet és elhelyezte mindezt a jövőbe, megspékelve a félelmeivel és az álmaival. Így születhetett a Frontvonalak.
„A regény a szokásos történetet dolgozza fel: a szegény legény beáll a hadseregbe, egy jobb élet reményében. Az olvasó sok újdonságra nem számíthat, de mégis többet kap, mint egy hasonló regénytől. Kloos becsületes iparosmunkát végzett, és meg kell hagyni, jól ír. Mégis úgy érzem, hogy valami hiányzik az egészből. Talán a tűz, a lelkesedés, a mondanivaló.
Andrew a bevonulást követően egy kis csoportba kerül, ami az idő múlásával egyre zsugorodik. A kiképzésen nem a szívatáson van a fő hangsúly, hanem azon, hogy vérbeli katonát faragjanak az újoncokból, akik követik a parancsot és megvédik magukat és a társaikat. Akinek megfordul a fejében, hogy feladja, az az étkezések alkalmával új lendületet kap, hiszen a konyhán igazi húsból készülnek az íncsiklandozó fogások, és nem azt a trutymót kell enniük, amit a szociális övezetben kapnak.
Természetesen a szerelmi szál sem maradhat ki a történetből, de szerencsére ez csak mint motiváló tényező van jelen a regényben és nem megy át egy pillanatig sem pornográf irodalomba. Andrew végre megtalálja a helyét a társadalomban. Barátokra tesz szert, szeretőre és a jövővel sem kell foglalkoznia. Valójában semmivel sem kell törődnie, csak a parancsokat kell követnie, ami tetszik a számára, hiszen nem kell töprengenie.”