Bözsi néni nem tehet semmiről

„Kádár-kori nosztalgia hajtja a magyar internetet – írta az Index. Vonatkozó cikkében nagyszabású felmérést elemzett az újság, melyben 2016 teljes magyar nyelvű közösségi médiás termését nézték át tetőtől talpig. Magyarországon ma már ötmillió felett van az aktív Facebook-felhasználók száma, így nyugodtan mondható, hogy ami ott jól fut, az egyébként is érdekli az ország közvéleményét, rögzítette a tények és megállapítások tömkelegével előhozakodó szerző.

A vizsgálódás során kiderült, kik és mik a közösségi háló királyai. Ők azok: Tibi atya, a részeges és trágár pap – aki természetesen nem létezik, fiktív személyről van szó –, Kasza Tibor, az ehhez képest kifejezetten hús-vér celeb, továbbá a híres-hírhedt Mindenegyben blog. Ennél is érdekesebb, hogy az egyes bejegyzések népszerűségi listájának első ötven helyéből negyvenkilencet a Mindenegyben posztjai visznek el, ezek kapják a legtöbb lájkot, megosztást, egyéb aktivitást. Még egy információ: a blog által kínált álhíreket, álbölcsességeket, kattintásvadász nosztalgiaposztokat elsősorban a nyugdíjasok és nyugdíjhoz közeliek fogyasztják kifejezett lelkesedéssel. Ez a korosztály kiemelkedően aktív a magyar interneten, ami a cikk szerint hazai sajátosságnak tűnik, hasonló jelenség nemzetközileg nem ismeretes.

Orbán Viktor magyar miniszterelnök Facebook-oldala bő félmilliós kedvelői-követői táborával alig csúszik ki a top 10-ből, ám az interakciókat tekintve a legjobb harmincban sincs. Hatása ezzel együtt sem lebecsülendő, hiszen az összes többi hazai politikus messze leszakadva kullog mögötte. A kormányfői lájkvadászat eredményessége felemás. A Tienanmen téri koszorúzás és a pekingi látogatás például nem sarkallta rajongásuk feltétlen kinyilvánítására a híveket. Ahhoz extrákra van szükség. Mondjuk arra, hogy a női kézilabdában Bajnokok Ligája-győztes Győri ETO sáljával pózoljon a kormányfő. Vagy arra, hogy meglátogassa Bözsi nénit Nagygécen, és jelezze ügyesen-okosan: ha egy mód van rá, meg lesznek a nyugdíjak emelve megint. Saját kezűleg fogja megemelni őket. Az erről szóló hátborzongató videót, amely május 6-án került fel az oldalra – majd viharos sebességgel elmémesedett –, tíz nap alatt nagyjából 750 ezerszer nézték meg.

Sok-sok fontos következtetés adódhat a fentiekből, muszáj kiragadni néhányat. Az egyik, hogy a fiatalok és az entellektüelek – különös tekintettel a fiatal entellektüelekre – egyszerűen elbukták az internetet. Sokáig azt hitték ezek a gyermekek, hogy a háló mindenekelőtt az ő játszóterük, békésen-lelkesen eltölthetik benne az időt anélkül, hogy bárki zaklatná őket. Nagyobbat nem tévedhettek volna. A nagymamák és társaik egyik pillanatról a másikra berobbantak a virtuális térbe, és mindent a magukévá tettek. 
Kő kövön nem maradt. A fiatal entellektüelek kétségbeesetten húzódnak be napjainkban egy-egy még biztonságosnak tűnő sarokba, és imádkoznak, hogy ne találjanak rájuk a színes-virágos képeslapokkal, tortareceptekkel, Mindenegyben-megosztásokkal és kérlelhetetlen véleményekkel felfegyverzett hadseregek.

Orbán Viktor ezenközben vidáman vihog a markába. Első ránézésre minden oka megvan, hogy elégedett legyen. Emberei mindenki más embereinél korábban fedezték fel vagy sejtették meg, hogy merre megy az internet, és hogy ebből adódóan leghatalmasabb szövetségesük nem más, mint Mark Zuckerberg. Illesztésmentesen esnek egybe az érdekeik. Az egyiknek nagyobb szüksége van a másikra, mint a másiknak az egyikre – hogy ki a masszívabb szereplő a színműben, annak eldöntését az olvasó fantáziájára bízom –, de: mindkettejüknek az a legjobb, ha háttérbe szorulnak, eltűnnek, jelentőségüket vesztik az árnyalatok.

A Facebooknak és a Fidesz-politikának is egyszerű üzenetekre van szüksége. Akkor jönnek a lájkok – és hozzák a pénzt zsákban –, illetve akkor húzzák be az ikszeket a választópolgárok. Abban semmi bonyolult nincs, hogy nyomj egy lájkot, ha emlékszel a papír tízforintosra vagy a Szokol rádióra. Abban sincs, hogy: »Édesanyád sose bántsd, karjaiddal öleld át, puszit adj az arcára, simogatást a hajára.« Azaz pontosan annyira van, mint abban, hogy állítsuk meg Brüsszelt. Vagy hogy megvédjük a rezsicsökkentést. Meg hogy emelni fogom a nyugdíjakat, én, igen-igen, személyesen.

Az, hogy Orbán Viktor politikájából apránként eltűnik az intellektuális tartalom, nem önmagában álló, lehetetlen fejlemény. Nem is megmagyarázhatatlan. A magyar miniszterelnök és csapata érti a korszellemet, és esze ágában sincs megpróbálkozni a folyamatok korrekciójával. Inkább élvezi a hasznukat. A célja, hogy fel bírjon pattanni az egymás után érkező hullámok tetejére, és ne hagyja, hogy maguk alá temessék véletlenül. Nála pragmatistább politikus sem közel, sem távol nem látható a horizonton.

Bözsi néni mindazonáltal nem tehet erről.

Ő semmiről sem tehet. Azok sem, akik oly eszeveszetten lájkolnak-megosztanak, mintha fizetnék őket érte. Öregezni, lehülyézni, bűnbakká tenni őket bármiért nemcsak álszentség vagy aljasság lenne, hanem ostobaság is. Nem önzők, nem ostobák, nem is nihilisták ők. Igazából csak jót akarnak, maguknak is és unokáiknak is. Nekik a leginkább. A gond maga a rendszer. Amelynek ki- és felépülése során tömegessé vált, elsöprővé hízott, brutálisan elszabadult a bulvármédia, a bulvárinternet, majd végül a bulvárdemokrácia.

Az első kettőről Orbán Viktor sem tehet. Az ellenben, hogy mi jön ezután, nem kis részben azokon múlik, akik képesek felismerni a történések súlyát és erejét. Ez pedig nem csupán intellektuális dilemmákat vet fel. Morálisakat is.”