Az Injustice 2 a bunyós játékok Modern Warfare-ja: nem csak tartalmas online seggberugó maratonként (lehetne) kiváló, hanem az egyjátékos módot is véresen komolyan veszi.
„Előrelépés, hogy a sztori nem pusztán egy ürügy arra, hogy mindig más karakterrel eshessünk neki az épp szembejövőnek (persze részben az is, ez már a zsáner jellegéből is következik), hanem pár jól megírt mondattal és jelenettel szépen beláthatunk a hőseink fejébe, megismerhetjük a kétségeiket. Különösen jól sikerült ez Wonder Womannél. Az előzményhez képest több az önreflexió, a humor és a popkulturális kikacsintás (személyes kedvenc: I am the Catwoman, here me roar!), de ezek inkább csak megbolondítják a végeredményt, nem fojtják meg a sztorit.
Ha ehhez hozzáadjuk az easy to learn, hard to master irányítást, és azt, hogy felületes tudással és átlagos reflexekkel simán el lehet boldogulni normál fokozaton (teljesen szubjektív benyomásom szerint jóval könnyebb, mint az előző rész), akkor nyilván senki számára sem kétséges, hogy az Injustice 2 már csak az egyjátékos rész miatt bárkinek ajánlható – mi több: kötelező. A sztori jobban teljesít, mint bármely képregényfilm az utóbbi évekből, a játékmenet pedig letisztult és látványos. A csak single playerben nyomuló játékosok talán kevesellhetik a kampány hosszát (több mint 2 órányi eszméletlen minőségű CG mozival átkötött, normál nehézségen olyan 6-8 tiszta játék óra), de fénysebességgel száguldó, brutálisan intenzív, áll-leejtős időtöltésrőll beszélünk. Összességében nekem nagyobb élmény volt, mint hónapokig vadászni egy vidrára a Far Cry tökmindegy hányban, hogy eggyel nagyobb szütyőt készíthessek belőle.”
Azt gondolnánk, hogy a hangyák csak vonulnak és a raj-intelligenciával élik a kis egyszerű életüket. De mi van, ha a bitang erős rovarok élére áll valaki, aki ért a stratégiához?
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Megszokott dolog, hogy a woke ideológia és a genderlobbi kifejezetten károsan hat egy kultúrtermék megítélésére, mégis akadnak olyanok, akik mindenáron letolnák az ember torkán a propagandát. Böjtös Gábor írása a Dragon Age: The Veilguard nevű videojátékról.
Régen nem lepett meg film annyira, mint az Anora: Sean Baker alkotása úgy forgatja ki a prostituáltakkal kapcsolatos hollywoodi kliséket, hogy a tanulság észrevétlenül kúszik be a bőrünk alá.
Az ünnepekre fogalmazott meg ajánlásokat a színésznő.
Élesen bírálta a német kormánykoalíciót a volt osztrák kancellár. Nem kímélte a migrációs politikájukat sem.
Afrika is igyekszik bekapcsolódni a mesterségesintelligencia-versenybe a hiányos infrastruktúra és finanszírozás ellenére. A kutatók azonban leszögezik, hogy semmiképpen sem úgy, ahogyan azt a Nyugat szeretné.
„A feszültség fokozódása érezhető” – mondta a szlovák védelmi miniszter.
