El a kezekkel Bözsi nénitől!

„Az igazibb kérdés azonban inkább az, hogy haragudhatunk-e bárkire, akinek nem a hírek pro és kontra böngészése teszi ki a hétköznapjait? Aki például megszokásból beéri azzal, hogy jó esetben minden nap, de ha úgy alakul, akkor csupán heti egy-két alkalommal megnézi a közmédia híradóját. Vagy a Tényeket követi, mert az van két kedvenc sorozata között. És nem vesz napilapot meg hetilapot, mert se pénze, se ideje az ilyesmire. Az internet pedig nem alapjog, mint ahogyan free wifi sincs minden második sarkon – és itt megint visszakacsint a szegényebb régiók valósága.

De még ezek is csak az alapok.

Hogy egy állampolgár hétköznapjaiban miként jelenik meg a politika, az is ezer és ezerféle lehet. Bözsi néni például egészen bizonyosan nem fog aggódni a sajtószabadság miatt, mivel szükségleti piramisának felső részén ennél sokkalta hétköznapibb, kézzelfoghatóbb dolgok találhatók. Neki az oktatási szabadság, az egyetemi autonómia, pláne a CEU se azt jelenti majd, hogy valamit féltenie kéne, egyszerűen azért, mert ezek sem részei az életének.

Ahol a közmunka vagy éhhalál a választási lehetőség, ott mérsékelt érdeklődés övezi a jogi problémakört, hogy a köztársasági elnök miért nem talált alkotmányellenes passzust egy törvényben. És az se lesz beszédtéma, ha a reklámadó emelése miatt jó pár kiadó lehúzza a rolót. Sőt, még Soros se.

Persze, jó lenne, ha valamennyi szavazati joggal bíró állampolgár heti hét nap, és napi sok órában tájékozódna innen is, onnan is, folyamatosan keresve a legigazibb igazságot. Aminél már csak az lenne jobb, ha a politika olyannyira az írott és íratlan szabályok szerint működne, és olyan szinten maradna ki a magánszféránkból, hogy csak négyévente kellene ránéznünk magunkra; vajon jobb lett-e az életünk az előző választás óta, vagy sem.

Ilyen nincs. Egyik se. Bözsi néni van.”