Az idegenszívű Ady beállt a sorosista szabadkőművesek mögé

„Könyve a századelő baloldali radikális ifjúsági mozgalmairól szól. Akkor nyugatos városi fiatalok akartak forradalmakat csinálni. Lehet párhuzam a mai CEU-s protestálásokkal?

Mindkettő abból indult ki, hogy magukat nemzetinek tartó erők korlátozni akarták a tanszabadságot a diákok »hazafias lelkületének« megóvása és a minőségbiztosítás jelszavával, és kipécéztek nyugaton divatos, »idegen« tudományos irányzatokat, akkor a történelmi materializmust, ma a gender studiest. A diákok egy része akkor ellenállt, és a tudomány autonómiájának védelméből hamar a »szabad ország« követeléséig radikalizálódtak.

A Galilei Kör első elnöke, Polányi Károly több mint fél évszázaddal a '68-asok előtt meg is fogalmazta, hogy a diákságnak kötelessége a radikalizmus, hiszen már elég autonómok, hogy állást foglaljanak, de még nincs családjuk, nem kell senkiről gondoskodniuk. Mert, mint Talleyrand mondta, egy családos embertől minden kitelik, az mindig mondhatja, hogy tekintettel kell lennie a családjára.

Ekkoriban kezdődtek Magyarországon a komolyabb diákbalhék?

Igen, azzal, hogy 1900-ban a Budapesti Egyetem főépületében provokátorok leverték egy szent koronás gipszstukkóról a keresztet, és állítólag Dávid-csillagot rajzoltak a helyére. A Katolikus Néppárt képviselői gyorsan rárepültek az ügyre, a magyar felsőoktatás elzsidósodásának jeleként állították be azt. Ebből kezdődtek a »keresztheccek”: a katolikus hallgatók, a Szent Imré-sek mindenhová kereszteket akartak tenni, hogy »visszafoglalják az egyetemet«, és rendszeresen verekedtek az ezt ellenző szabadgondolkodó diákokkal. A másik balhé a történelmi materialista Pikler Gyula professzor körül alakult ki, aki azt képviselte, hogy a nemzetek – így a magyar – nem öröktől fogva léteznek, és egyszer el is fognak tűnni, amikor a gazdasági szükségletek már világállamot igényelnek. A millenniumi ünnepségek után néhány évvel ez különösen felháborítón hatott: a Pikler-ellenes diákok hangoskodással próbálták megzavarni az előadásait, ezek is verekedésekbe torkollottak.

Mennyire volt szabad akkor a felsőoktatás?

Összességében akkor és ma is érvényesült az oktatási szabadság. Tartalmilag nem szóltak bele, hogy az előadók mit oktatnak, bár ezt a már említett katolikus csoportok nagyon szerették volna. Ez a magyar liberalizmus utolsó virágkora volt. De azért a gyakorlatban izraelita felekezetűeket nem neveztek ki egyetemi tanárnak, előbb ki kellett keresztelkedniük. Továbbá a kultuszminiszter sokszor politikai jelöltek mellett döntött, és a rokoni szempontok, a »hazafiasság« , a pártállás sokat nyomott a latban egy oktatói állásnál.”