Von der Leyen, Macron és Merz sorban állhat Orbánnál: el kellene intéznie ezt-azt Európa védelmében (VIDEÓ)

G. Fodor Gábor a Mesterterv legutóbbi adásában rámutatott, hogy mi lett napjaink legfontosabb kérdése.

Amerika és Nyugat-Európa vezetői a magyar kormánytól határozott oroszellenességet várnak, sőt követelnek, és már a semlegességet is a sorból való kiállásnak tekintik.
„Oroszország magára talált, és mi sem természetesebb, hogy visszatért a nagypolitika színpadára is. Újra világpolitikai céljai lettek, és az érdekeit érvényesíteni igyekszik. Obama amerikai elnök egyszer azt mondta, hogy Putyin a hatalomban töltött évek során megváltozott. Tévedett, nem Putyin változott meg, hanem az erejét visszanyert Oroszország nemzetközi súlya, amelynek megnövekedésével Putyin külpolitikája is új irányt vett. Oroszországnak vannak, mindig is voltak érdekei, és az utóbbi tíz évben újra hozzálátott, hogy érvényesítse azokat.
Ez az, ami nem tetszik Amerikának, ezzel az érdekérvényesítési törekvéssel szemben toboroz szövetségeseket. Amerika elvárja, hogy az európai unió országai, köztük Magyarország elkötelezett szövetségese legyen Oroszországgal szemben, és a rendelkezésére álló politikai, gazdasági és médiaeszközökkel a lehető legnagyobb nyomást igyekszik gyakorolni minden olyan kormányra, amely e kérdésben ingadozni látszik.

E nyomásgyakorlás lenyomata mindaz, amit mostanában itthon a médiában, az utcai tüntetéseken és a politikai megnyilvánulásokban tapasztalunk, és amit röviden putyinozásnak lehet nevezni. Amerika és Nyugat-Európa vezetői a magyar kormánytól határozott oroszellenességet várnak, sőt követelnek, és már a semlegességet is a sorból való kiállásnak tekintik.”
