Ne könyörögjünk tovább Orbánnak!

2017. április 02. 14:03

Orbán a választók alig egyharmadának támogatásával kétharmados többséget szerzett, és azóta úgy tevékenykedik, mintha egyeduralkodó lenne. A fiatal magyar demokráciából autokrácia lett.

2017. április 02. 14:03
Wolf Lepenies
Die Welt

„Orbán Viktor régóta botrányosnak tartja a CEU-t, ám létében eddig nem tudta veszélyeztetni az intézményt. Egészen mostanáig. A milliárdost első számú közellenségnek láttató, jól előkészített Soros-ellenes sajtókampány ágyazott meg annak a parlament elé terjesztett magánegyetemekről szóló törvényjavaslatnak, amelyek előírásai a szöveg pontos tanulmányozása után csupán egy intézményt céloznak: a Soros által alapított CEU-t.

(...)

A 2010-es választások óta drámai változások zajlottak le az országban. Orbán a választók alig egyharmadának támogatásával kétharmados többséget szerzett, és azóta úgy tevékenykedik, mintha egyeduralkodó lenne. A fiatal magyar demokráciából autokrácia lett. A kormány törvényjavaslatait futószalagon fogadják el. Az államfő már nem áll a pártok fölött, egyedül a kormány akaratát jeleníti meg. Ugyanilyen engedelmes a legfőbb ügyész is. Az Alkotmánybíróság kompetenciáit is úgy megvagdosták, hogy már nem képes ellenőrizni a kormányt.

Az állami fenntartású intézmények dolgozói attól tartanak, hogy hiányzó állam- vagy párthűség esetén elvesztik állásukat. A demokrácia legfőbb tulajdonságából, a hatalmi ágak szétválasztásáról Magyarországon már szó nem lehet. Orbán nyíltan be is vallotta: mindent megtesz annak érdekében, hogy pártja, a Fidesz legalább húsz éven át hatalmon maradjon.

A CEU jövőjüket féltő oktatói és hallgatói a német kormány segítségében bíznak. Hogy Angela Merkel hasson oda. Micsoda illúzió! A menekültválság óta Orbán folyamatosan ellentmond a német kancellárnak. Csak az EU beavatkozása lenne hatásos. Brüsszel azonban nem talál módot arra, hogy kicselezze a magyar kormányfő jogi trükkjeit. Az EU már akkor is tétlen volt, amikor Orbán a magyar EU-elnökség kezdetén 2011-ben bevezette a sajtó cenzúráját. Az unió a költségvetési deficitet bünteti csak, a demokráciáét eltűri.

A brüsszeli bürokraták a brexit miatt az álnok Albion elleni büntetőintézkedéseken törik a fejüket, ahogy a török elnökön is nagy a felháborodás. A demokrácia egyre nagyobb leépítésén való felháborodás mérete már igencsak korlátos. Csak félénken könyörögnek az autokrata Orbánnak azokért az értékekért, amelyek állítólag összetartják Európát. Ezzel fel kell hagyni. Azok az értékek, amikért csak könyörögnek, de nem küzdenek, semmit nem érnek.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 155 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
1000bocs
2017. április 03. 10:29
"Orbán Viktor régóta botrányosnak tartja a CEU-t, ám létében eddig nem tudta veszélyeztetni az intézményt. Egészen mostanáig." Eddig nem tudta? Miért nem? Egyébként az intézmény akár meg is felelhetne törvényi előírásoknak. Mások képesek rá, ezek inkább rohannak fűhöz-fához jelentgetni. "Orbán a választók alig egyharmadának támogatásával kétharmados többséget szerzett" A matek és a demokrácia sem igazán az erős oldal, ugye? Ugyanis aki nem szavaz, annak a szavazatát nem számítjuk sehová, mert nem létezik. Azok számától indul a számolás, akik vették a fáradságot és elmentek az urnákhoz élni a jogukkal. Tetszhetnének akár úgy is dolgozni, nyilatkozni, intézkedni hogy az emberek kívánják a ballibákat kormányozni. Másnak sikerül - mégannyi lopás és korrupció mellett is - az itt lakók érdekei mentén dolgozni, lásd migráció. Most csodálkozni tetszik, hogy sehol sincsenek? "A CEU jövőjüket féltő oktatói és hallgatói a német kormány segítségében bíznak." Akár meg is mutathatnák a törvénytervezet azon bekezdését, ami teljesíthetetlen. SZámukra. Mert ugye mindenki más számára nem az. De mindegy is. Mi az a kitétel, ami ellehetleníti őket? Lehetne vitatkozni tényekről, érvelni. De utcára is lehet menni meg telesírni a médiát az önkénnyel. Mondjuk ha ez annyira komoly intézmény, tvábbra sem értem a többiek számára miért nem okoz gondot a szabályok teljesítése. Mint ahogy az sem világos, hogy "világnézeti alapon" miért is lenne bármelik intézmény szabályok felett álló? "Az unió a költségvetési deficitet bünteti csak, a demokráciáét eltűri." Khm. Szlovák nyelvtörvény, kisebbségi jogok folyamatos megsértése a magyarok kárára, Benes dekrétum. Igen, ez az unió. A piacunk kell, az olcsó munkaerő - de a gondok nem. "Csak félénken könyörögnek az autokrata Orbánnak azokért az értékekért, amelyek állítólag összetartják Európát." Az emberi civilizációt az tartja össze ha az emberek betartják az együttélés szabályait, ezek nélkül mindenki maga érvényesíti az erejét ha tudja. Mindenki mindenki más prédája lenne. Szabályaink, amik az életünket keretbe foglalják a törvények. Még egyszer: mi az a teljesíthetetlen feltétel, amit ez a csúcsintézmény nem képes teljesíteni? Vagy csak nem akar? Nehogy már ők is ellenőrizhetőek legyenek?
illiberator
2017. április 03. 09:42
Íme néhány magasan lájkolt német komment (ezek nem éppen Mr. Pénisz szájíze szerint valók :)) "Soros ist der Feind der gesamten Erdbevölkerung- meine Hochachtung an Orban, der von Anfang an Gesicht gezeigt hat." "Bravo Orban, mach so weiter, Soros und andere haben Ungarn nicht im Herz. Sie möchten Europa mit neuen Menschen bevölkern und Du blockierst das, also kein Stopp, kein Schritt züruck." "Ein verantwortlicher Poltiker, der George Soros als Staatsfeind Nr.1 einordnet, kann so falsch nicht liegen." "Ich beglückwünsche Herrn Orban für sein Misstrauen gegen Herrn Soros. Seine angebliche unpolitischen "Helferorganisationen" können, durch die enorme Finanzkraft von Herrn Soros, ein kleines Land wie Ungarn leicht destabilisieren. Und ich bewundere Herrn Orban, dass er weiterhin der Politik von Frau Merkel kritisch gegenübersteht. Denn nun hat Deutschland die zehntausende Islamisten im Land und bekommt die nie wieder los."
illiberator
2017. április 03. 09:23
LePenies = A Pénisz (wolf helyett inkább kutyáé)
Mr.Falafel
2017. április 03. 09:12
A fickó két értelmes mondatot nem tudna mondani önállóan Magyarországról. A nevét adta ehhez az aljassághoz, mert egy tróger.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!