Egy ilyen atmoszférában pedig kényszerítő szükséglet a keresztény gyökereinkhez és tradícióinkhoz történő visszatérés és ragaszkodás, valamint „az arccal a keresztény állameszme irányába történő fordulás” elméleti síkon történő vizsgálata. Ez a Barankovics István által is sürgetett keresztény állameszme »vetheti [ugyanis] köztársaságunknak is a legszilárdabb alapot és adhatja meg egy teljesértékű magyar demokráciának legmagasabb megvalósulási formáját« [16], és mentheti meg a több évezredes zsidó-keresztény civilizáció fundamentumait. A vallás nem lehet ugyan az élet totális és univerzális rendező elve, amint azt a katolicizmus hegemóniája idején vallották, de a szakrális meggyőződésnek és a keresztény értékek képviseletének szerepet kell játszania egyéni életünkön túl az államszervezés folyamában, és az államférfiak tevékenységében is.
A sokasodó válságjelenségek ellenére – sőt pontosan azok okán! – újra tanulmányozni kell azokat az írókat, akik egy ilyen fordulat lehetőségét vázolták fel. Ebben a katalizátor szerepét játszhatja a mottó gyanánt idézett T. S. Eliot angol irodalmár és filozófus is.
Ezért is érdemes elolvasnunk Pogrányi Lovas Miklós Mandineren megjelent tanulmányát, amelyben kifejti, hogy Eliot „a nagy felbomlás bekövetkezésének elkerülése végett a keresztény társadalom (Christian Society) eszméjét ajánlja”, és ezt közelebbről két írás (The Idea of a Christian Society, A Notes towards the Definition of Culture) bemutatásával illusztrálja. Érdemes elmélyedni benne!”