Ezekről a tüntetőkről nagyon nehéz elhinni, hogy Magyarország ellenségei

2017. április 11. 16:49

A fiatalabbak nem egyszerűen csak a Fidesz ellen vannak, hanem konkrétan egy másik világban élnek.

2017. április 11. 16:49
Plankó Gergő
Plankó Gergő
444

„Akikről lemondott a Fidesz

A hétfőn felvonuló tüntetőket lehet egyszerűen kormányellenesnek nevezni, de nemcsak erről van szó. A fiatalabbak nem egyszerűen csak a Fidesz ellen vannak, hanem konkrétan egy másik világban élnek, mint amit Németh Szilárd és Kósa Lajos felrajzolnak nekik. Az itt tüntetők jelentős része egész, közéletileg tudatos életét úgy élte már le, hogy csak Orbán Viktor rendszerét tapasztalták meg. Ami korábban volt, azt legfeljebb csak a történelemből ismerik, de személyesen nem mond nekik semmit, hogy valaha mit jelentett a jobboldalnak a polgáriság, nem mond nekik semmit a múlni nem akaró fideszes világfájdalom a liberálisokkal szemben.  

Ennek egyik példája volt, amikor a Nagykörúton Varga Miklós Európa című számát énekelték, és hirtelen én is öregnek éreztem magam, amikor eszembe jutott, hogy 2002-ben még a Fidesz-nagygyűléseken szólt ez a dal. (Hasonló a helyzet most Oroszországban, ahol a Putyin rendszerén kívül soha mást meg nem tapasztalt fiatalok mentek ki először az utcára.)

Az is jól látszik, hogy tele vannak energiával az emberek. Lehet, hogy a hétfő esti események több elemének nem volt konkrét értelme (Áder nem volt akkor a Sándor-palotában, a rádió tényleges munkája pedig már nem itt folyik), de ez semmit sem csökkentett a lendületen. Egy előre meg nem tervezett eseményre többen mentek el, mint máskor komoly ügyekben, alapos szervezés után, és miután átgyalogoltak a városon, éjjel kettőkor úgy búcsúztak el egymástól, hogy »szerdán tali«.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 48 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Julismama2
2017. április 13. 05:35
"A fiatalabbak nem egyszerűen csak a Fidesz ellen vannak, hanem konkrétan egy másik világban élnek." Háááááááát, gondolom az alábbi kép alapján, hogy legfőbb problémájuk egyike, hogy a vibrátort nem adják ingyé..... https://www.facebook.com/photo.php?fbid=437886999882256&set=p.437886999882256&type=3
Senye Péter
2017. április 12. 17:09
A '68-as francia diáktüntetések résztvevői is aranyos gyerekek voltak, de áradatuk visszavonulása után maradt iszap még mindig rondítja Európát.
Google
2017. április 12. 17:01
A tüntetők többsége lehet hogy nem, de akik őket szervezik, na azok közül sokan Magyarországnak tényleges ellenségei. Kár köntörfalazni. Ukrajnában is, máshelyütt is lehet látni, mi volt az ilyen-olyan színű forradalmak vége. Országaik teljes kiszolgáltatottsága, szanaszét űzött emberek, széteső társadalmak, lefölözött javak. Hát ezért?
Negue
2017. április 12. 00:51
"Az itt tüntetők jelentős része egész, közéletileg tudatos életét úgy élte már le, hogy csak Orbán Viktor rendszerét tapasztalták meg. " Megvan! Akkor válasszunk évente új kormányt a kedvükért, hogy változatos legyen az a legközelebbi hét év!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!