Bocsánat, hogy nem arányos a rendszer

2017. április 23. 09:16

A választási törvényben nem az van leírva, hogy a Fidesz győz. Hanem – aránytalanság ide vagy oda – az a párt, amelyik a legtöbb szavazatot szerzi.

2017. április 23. 09:16
Pápay György
Magyar Nemzet

„Van, amikor egy festékes flakon is képes lavinát elindítani. Az ellenzéki aktivista Gulyás Mártonból például mártírt csinált – amihez persze kellett egy villámgyors bírósági ítélet is, no meg a kormányközeli bulvármédia újabb mélyrepülése –, és egyúttal visszaemelte a közbeszédbe a hazai választási rendszer problémáját. Gulyás ugyanis – vélhetően még nem a rá kirótt háromszáz óra közmunka keretében – mozgalmat indított, amelynek célja az arányos választási rendszer helyreállítása. A kezdeményezés magvai termékeny talajra hullottak: a baloldali-liberális térfél közjogias gondolkodásra nyitott képviselői már el is kezdték felsorakoztatni a pró és kontra érveket, eljutva egészen a választás bojkottálásának nem először felmerülő ötletéig. Itt akár le is zárhatnánk a cikket azzal, hogy ha ilyen revolvert szorítanak Orbán Viktor homlokához, akkor nincs más dolga, mint hátradőlni, és kérni egy kávét. De – az iménti konklúzió érvényessége ellenére – talán mégsem árt pár szót ejteni a kérdés érdemi oldaláról.

Az idő kerekének visszaforgatására irányuló követelés teljesen érthető az ellenzék részéről, hiszen ha ma is a korábbi választási rendszer lenne érvényben, az jelentősen növelné a kormányváltásra készülők esélyeit. A jelenlegi szisztémát nyilvánvalóan önmagára szabta a Fidesz, mivel az a legerősebb pártnak kedvez (a listán pluszmandátumokkal »kompenzálja« a győztest), és a második forduló eltörlésével az egyéni választókerületekben is megnehezíti a gyengébbek dolgát (nem léptethetik vissza jelöltjeiket egymás javára, mint tette azt a Fidesz és az FKGP 1998-ban az MSZP–SZDSZ-kormánnyal szemben). Ez az aránytalanság vezetett 2014-ben újabb kétharmadhoz, és ez vetít előre jelenleg sima Fidesz-győzelmet. Csakhogy igazat kell adnunk Czeglédi Zoltánnak, aki a HVG.hu-n arra hívta fel a figyelmet: a választási törvényben nem az van leírva, hogy a Fidesz győz. Hanem – aránytalanság ide vagy oda – az a párt, amelyik a legtöbb szavazatot szerzi. S miközben az ellenzék a szabálykönyv részletkérdéseiről nyit ismét vitát, mintha éppen erről a legfontosabb játékszabályról feledkezne meg.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 185 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
atila68
2017. április 23. 22:59
Gulyás, Gyulyás... Megvan! A szakember a Tanúban, Pelikántól kapta a fizetését! Mármint ez derült ki a tárgyaláson.
Akitlosz
2017. április 23. 18:29
Ha valamit meg lehet oldani egyszerűen is és bonyolultan is, akkor az egyszerűbb megoldás a jobb. A választási rendszer túl bonyolult, tehát rossz. A választási rendszerrel szemben támasztott minden követelménynek sokkal sokkal egyszerűbb tehát jobb rendszer is képes lenne megfelelni.
Pál Pusztai
2017. április 23. 14:24
Szerintem nem az a baj,hogy milyen a választási rendszer hanem,hogy az esélyek a pártoknak a kampányba mennyire egyformák. Lehet bármilyen a választási rendszer ha minden kommunikációs eszköz egy párt kezében van. Mondjuk a kormánypártéba.
catalina9
2017. április 23. 13:51
Elvtársak, ez az arányosságozás olyan, mint a korrupciózás. Állandóan pofáznak róla a látványlibsik, ezer oldalakat perelnek ki aztán sehol semmi, illetve ami van az az ő korrupciójukról szól. Mesélje már el valaki, hogy szerinte milyen lenne egy ARÁNYOS választási rendszer. Akár Pápay elvtárs is válaszolhat.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!