„Nem hiszem, hogy a fantasy szcéna jobban vagy rosszabbul állna egyenlőség terén, mint bármely terület. Az egyetlen zsánerdíjat, a sci-fi íróknak szánt Zsoldos Péter-díjat 1998-as alapítása óta nem kapta meg női szerző. Tavaly egy rendezvényen kerekasztal-beszélgetést szerveztek »női sci-fi szerzők« témában, és résztvevőnek öt férfit hívtak meg, nőt egyetlen egyet sem. A zsánerközösség ugyanazokat a köröket futotta és futja le, mint a teljes társadalom, ha a nők helyzete szóba kerül; néhány éve még azon folyt a vita, képesek-e a nők »igazi« sci-fit írni, ha csak a konyhaablakból szemlélik a világot.
A »női fantasy írónak« megvan a maga körülhatárolt territóriuma: misztikus romantikus történetek, ifjúsági irodalom. Ezeken belül könnyebben érvényesül, de aki ki szeretne törni az előre leosztott szerepből, az még mindig sok éves küzdelemre számíthat, és még így is sokkal jobbak az esélyei, mint tíz éve. Amikor kiadót kerestem a Horgonyhelynek – ami egy olyan fantasyvilágban játszódó regény, ahol a hatalom a terhes nőké, a férfiak pedig elnyomott kisebbség –, megkaptam, hogy jó lesz ez, csak szedjem ki belőle a terhes nőket, mert elriasztom velük a férfiolvasókat. Ennyi erővel sült krumplit is süthettem volna krumpli nélkül. És hiába írtam nemi egyenjogúság kérdéséről, nem szerettem volna, hogy „női írónak” skatulyázzanak be, mert reméltem, hogy a regény ugyanúgy szólhat férfiakhoz is (akikről utólag kiderült, hogy nem rémülnek halálra néhány várandós nőtől és síró csecsemőtől). A Horgonyhelyben az egyenlőtlenséget a nők és a férfiak is megszenvedik, mindenki kárát látja, ha egy társadalom alapja a rivalizálás, és bárki kezébe is kerül a hatalom, nemtől függetlenül, ugyanolyan kegyetlenül vissza tud vele élni.”