Atomkór – mikor marhára esik, de a világvége végül elmarad

Ebben a világban túl sok mindenre van előre elkészített magyarázat.

Főként az érdekelt, hogyan reagálnánk egy ilyen különös találkozásra, miként nyugtatnánk meg magunkat, hogy ez így teljesen rendben van, amíg végül azokat neveznénk árulónak, akik feszegetni mernék ennek a morális aspektusait. Interjú.
„A Távolvízben szerepel egy különös idegen faj, a kreák, akiknek a társadalomba való beilleszkedése nem megy zökkenőmentesen. Manapság az európaitól eltérő nemzetek és kultúrák hatása a valóságban is egyre nagyobb fontosságú – szándékos az áthallás?
Amikor a regény ötlete felmerült, még az arab tavasz sem kezdődött el; zajlott ugyan migráció Európába, de messze a hagyományosan szűk magyar horizont alatt, gibraltári és olasz útvonalakon. Az éghajlatváltozáson gondolkodva viszont már akkor sem láttam más reális jövőbeli forgatókönyvet, mint hogy előbb-utóbb meg fognak indulni a milliók Afrikából. Ilyenformán a kreák persze a kihasználható, az önkéntes alávetettséget is vállaló gazdasági bevándorlók allegóriái is. Egy ilyen felállás azonban kölcsönös függést is jelent.
Tizenkét év telt el az első regényed, a Hiperballada megjelenése óta. Hogy érzed, mennyiben változott a stílusod, vannak-e témák, amikről úgy érzed, eleget mondtál, és milyen témák felé vezet az út, aminek a legújabb állomása a Távolvíz?
Amikor az ember megírja az első regényét, akkor óhatatlan, hogy valakire ne akarjon hasonlítani, de már nagyon rég óta nem gondolkodom arról, milyen is az én stílusom – valószínűleg ez jelenti azt, hogy megtaláltam a saját hangomat. Tematikában mindeddig zömében megmaradtam a közeljövőben és Földközelben, ám ez éppen változóban van.”