Budapest angyala – csalódás luxuskivitelben

„60 oldal rengeteg egy képregénynek. Ekkora terjedelemben izgalmas, érzelemgazdag, felemelő, megrázó, elgondolkodtató, szenvedélyes történeteket lehet elmesélni. 60 oldalba akár az egész forradalmat és szabadságharcot bele lehet foglalni. 60 oldalba beleférne a világot (de legalábbis a mi és szüleink, nagyszüleink világát) felforgató két hét minden fontos vetülete. A képregény páratlanul erős narrációs eszköztára kifejezetten alkalmas akár komplex történelmi események sokoldalú ábrázolására, akár személyes tragédiák részletes kibontására. (…)

Alapvető hibának tartom, hogy a peresztrojka és a glasznoszty idejére helyezi az író a cselekményt: nehéz elhinni, hogy Gorbacsov olyan érzéketlen és buta lett volna, hogy egy Petrov-félét nevezzen ki budapesti nagykövetnek. (Azt meg kötve hiszem, hogy egy amerikai lap dupla oldalas cikket szentelt volna ennek a hírnek.) 88 októberében már rendesen beindult a pezsgés, a magyar pártvezetés kapkodott, szólamokat puffogtatott, és inkább csak futott az események után – ennek meg aztán végképp nincs semmi nyoma a történetben. Értelmesebb, hihetőbb lett volna az 56-ban Budapesten nagykövet Andropov vagy a keményvonal utolsó fellángolását képviselő Csernyenko rövid főtitkári regnálásnak az idejét becélozni. Ezek nem „lényegtelen apróságok”: ha az a cél, hogy ne feledjük a történelmüket, elődeink tetteit, ügyelni kell a részletekre.

A Budapest angyala azért csalódás, mert sosem dönti el magáról igazán, hogy mi akar lenni. 56-os képregénynek nem elég konkrét. (Miért is nincs megadva az 56-os jelenetekhez a pontos dátum? Egyáltalán nem mindegy, hogy a forradalom melyik stádiumában vagyunk.) Általános üzenetnek túl sablonos. Akcióképregényhez képest túl sokszor kapcsol üresjáratba. Ismeretterjesztő képregénynek nem alkalmas, mert adós marad a háttérrel, a lehetséges magyarázatokkal. Személyes történethez képest nem eléggé merül el a karakterekben.”