„A kommunikáció átszövi napjainkat, de csak a legritkább esetben adódnak olyan helyzetek, amikor a külvilágot kizárva, csak a másikra figyelve, egymásra hangolódva beszélgethetünk. Sokféle tevékenységet bonyolítunk egy időben, kütyük csipognak, zörögnek, zizegnek körülöttünk, és a személyes beszélgetések során is a figyelmünket követelik. Máskor éppen ezeken a kütyükön bonyolítjuk a beszélgetéseinket, s csupán egy-egy rövid üzenettel adjuk a másik tudtára véleményünket, terveinket, aktuális hangulati állapotunkat. Könnyű megfeledkezni arról, hogy így olyan jelzésekről maradunk le, amelyek hatalmas segítséget jelenthetnének abban, hogy megértsük a másik mondanivalóját, érzelmi állapotát, szándékait és céljait, még ha különböző hangulatjelekkel pótolni is igyekszünk ezeket.
Az érzelmek olvasása
Régóta tudjuk, hogy a beszélgetések mennyire fontosak a kapcsolat alakulása szempontjából, ezért igyekszünk gondosan megválogatni a szavainkat, amikor a másik fél tudomására hozzuk az érzéseinket és a véleményünket. Ugyanakkor a mindennapi kommunikáció során a mondanivalónk csupán 7 százaléka verbális, míg 38 százaléka vokális, 55 százaléka pedig nonverbális közlés. Ez azt jelenti, hogy a hangnak, a mimikának, a gesztusoknak, a tekintetnek, a megjelenésnek, valamint a testtartásnak, illetve ezek olvasásának hatalmas szerepe van abban, hogy a másik szándékait, érzéseit és véleményét helyesen ítéljük meg.
Érdemes már óvodáskorban fejleszteni a gyermekek szociális ügyességét, vagyis azt a képességét, hogy a többiek számára elfogadható módon fejezze ki az érzelmeit, valamint pontos információkat szerezzen a másik hangulati állapotával kapcsolatban. Mivel a kicsi gyerekek gyakran még nem tudnak nevet adni érzéseiknek, szükségük van arra, hogy a szüleik segítségükre legyenek ezek azonosításában. »Képzelem, mennyire örültél, amikor Peti meghívott a szülinapi bulijára.« ; »Gondolom, milyen dühítő lehetett, hogy elvették a labdát, amivel játszottál.« Ezzel remek alapot építünk ahhoz, hogy a gyerekek képesek legyenek felismerni a társaik hangulati állapotát is. Mindezt azzal is megtámogathatjuk, ha elbeszélgetünk velük a mesekönyv nézegetése vagy a közösen átélt filmélmények kapcsán arról, hogy a szereplők milyen érzéseket élhettek át, és erre milyen jelzéseikből következtetünk.
Természetesen számos metakommunikációs megnyilvánulás utalhat a hangulatra, de talán az arckifejezés az egyik leggazdagabb információforrás, ha a másik érzelmi állapotát szeretnénk megítélni. Mimikánkkal képesek vagyunk kifejezni az örömöt, a meglepetést, a félelmet, a szomorúságot, a haragot, az undort és az érdeklődést, sőt, úgy tűnik, ezek velünk született arcjátékok, ugyanis a különböző kultúrákban élő emberek nagyon hasonlóan fejezik ki ezeket az érzéseket. Erre a következtetésre jutottak azok a tudósok is, akik süket és vak csecsemők arckifejezését vizsgálva megállapították, hogy a mosolygó arckifejezés utánzástól függetlenül megjelenik a babáknál.”
(...)