Majtényi László hivatalosan is köztársasági elnök-jelölt!

2017. március 06. 17:21

A megosztottság, a félelem- és gyűlöletkeltés helyett végre van egy jelölt, aki az összetartozást, a békét, a szolidaritást képviseli.

2017. március 06. 17:21
Szabó Tímea
Facebook

„Majtényi László hivatalosan is köztársasági elnök-jelölt!

A demokratikus ellenzék képviselőivel együtt ma a minimum szükségesnél többet, 43 támogató aláírást adtunk le a parlamentben Majtényi László köztársasági elnöki jelöléséhez. Most már hivatalosan is van kihívója Áder Jánosnak. A megosztottság, a félelem- és gyűlöletkeltés helyett végre van egy jelölt, aki az összetartozást, a békét, a szolidaritást képviseli. Majtényi László egész pályafutása alatt megmutatta, hogyan kell egyenes gerinccel a korrupció ellen és a demokrácia megerősítéséért harcolni. És ami a Párbeszédnek kiemelten fontos: Majtényi kiáll a szegénység felszámolása és az igazságos társadalom megteremtése mellett. Nem elég felépíteni a demokrácia intézményeit, meg kell tölteni élettel azokat! Fel kell számolni azt a rendszert, amelyik megengedi, hogy Magyarországon 4 millióan éljenek kevesebb, mint havi 90 ezer forintból, hogy százezrek szenvedjenek nincstelenségben, és dolgozók milliói kerüljenek a kilakoltatás szélére!

Jövő hétfőn Majtényi László a parlament plenáris ülésén mondja el elnöki programját!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Dénia
2017. március 08. 12:55
"edvind johnsson Hozzászóló kiszűrése 2017. március 7. 08:25 @Dénia Ez a bajusz is nagyon ijesztő tud lenni. Milyen magyar ember ez a Jani, bajuszt visel? Növesztene inkább szakállt, és viselne kopott pulóvert,rögtön nem lenne olyan megosztó személyiség." Különben is olyan szittya feje van, ami már önmagában is bűn.
Válasz erre
0
0
Szorgos Lajhár
2017. március 07. 17:15
Timike bejegyzése olyan okos volt, hogy csak Rejtő Jenő egyik örökbecsű idézetével tudok rá reagálni: "Nekem pedig van egy unokaöcsém, aki optikus!" (A szőke ciklon)
Válasz erre
0
0
Csigorin
2017. március 07. 16:12
Szopd le Timcsike, akkor legalabb nem hiaba ment oda.
Válasz erre
1
1
Morgen
2017. március 07. 11:01
"Jövő hétfőn Majtényi László a parlament plenáris ülésén mondja el elnöki programját!” Előre tudom, mi lesz ennek a "programnak" a lényege! Orbán menjen, nekünk kell a kasszakulcs! Timike ! Gyuri bá nem fiatalodik!
Válasz erre
4
1
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!