Fütyültek Juhászra

„Egy nap se kellett hozzá, és máris összeomlott az új baloldali összefogás. Pontosabban – figyelembe véve, hogy az »összefogás« kifejezés a 2014-es fiaskó óta kissé zsenánt lett baloldali-liberális körökben – Juhász Péternek az „új politikai pólus” megteremtésére tett kísérlete. Ha már pólusról beszélünk, az ominózus kísérlet mindössze annyit igazolt, hogy a politikai spektrumon a Fidesztől balra elhelyezkedő pártok úgy taszítják egymást, mint a mágnesek azonos pólusai. Ezt viszont eddig is tudtuk, így nem volt különösebb szükség újabb szemléltetésre.

A baloldali kispártok történetében talán az a legszomorúbb, hogy önmagában nézve minden mozzanata teljesen logikus. Logikus Juhász Péter elképzelése – amelynek valóra váltásáért önkormányzati képviselői mandátumát is hajlandó lett volna feláldozni –, hogy az MSZP-s–gyurcsányi múlttól nem érintett baloldali pártoknak hatalmas luxus elaprózniuk az erejüket, a parlamentbe jutás reményében inkább együtt kellene indulniuk (mi mást is mondhatna – nomen est omen – az Együtt elnöke?). De ugyanilyen logikus az LMP álláspontja, amely formáció egyszer már kettészakadt önállósága megőrzése érdekében – erről is leginkább az Együtt tudna mesélni –, és most nem kíván megválni ettől az egyetlen megmaradt adujától. Ahogy bolond lenne betagozódni bármiféle összefogásba, akarom mondani pólusba a Momentum Mozgalom is, amelynek épp most van momentuma, részben annak köszönhetően, hogy minden fórumon elmondták: ők más pártokkal soha. Végül ugyanilyen logikus, hogy a kormánnyal elégedetlen választók nagy része legyint erre az egészre, és azokra szavaz majd, akiknek legalább matematikai esélyük van megszorongatni a Fideszt.

Legyinthetnénk mi is, mondván: nem érdemes sok szót vesztegetni erre a cirkuszra. De van valami szörnyen bosszantó abban, mennyire önismétlővé vált a magyar politika. A Fidesztől mást se hallani 2010 óta, mint hogy nemzetközi erők támadnak bennünket, nekünk pedig küzdenünk kell a multik ellen, a bankok ellen, a migránsok ellen, Soros civiljei ellen, no meg Brüsszel ellen, Brüsszel ellen és Brüsszel ellen. (Az egyetlen meglepetés, hogy az új nemzeti konzultáció jelmondata a kormány tájékoztatása szerint „Állítsuk meg Brüsszelt!” lesz). S hogy mi a baloldali ellenzék válasza erre a példátlan monotonitásra? Hát a példátlan monotonitás – talán az egymást taszító azonos pólusok jegyében. Lesz összefogás vagy nem lesz összefogás? Lesz előválasztás vagy nem lesz előválasztás? (Apropó, vártuk már, ki dobja be újra az előválasztás ötletét. Hát persze hogy Juhász Péter.) Aztán kezdődhet az inkvizítori hevületű nyomozás, ki is a fentiek igazi kerékkötője: Gyurcsány? Botka? Az LMP? A Momentum? Esetleg a Kétfarkú Kutya Párt radikális szárnya?

»Nézd legott komédiának, s múlattatni fog« – olvashatjuk Az ember tragédiájában. Az intelem itt is helyénvaló, s talán éppen az a baloldal tragédiája, hogy amit művelnek, azt nehéz másnak látni, mint komédiának. Miközben ha távolabb lépünk a kispártok perspektívájától, többé-kevésbé egyértelmű, mit diktálna a politikai racionalitás. Juhász Péter úgy nyilatkozott, hogy addig fogják kifütyülni a miniszterelnököt, amíg nem vállalja a nyilvános vitát. De mégis, kivel? A közismert bonmot-t aktualizálva: kit kellene felhívnia Orbán Viktornak, ha a „Gyurcsányon túli” baloldal vezetőjével szeretne beszélni? Akár csak egy televíziós csörte részleteiről.

Persze Orbán Viktor bolond lenne baloldali kispárt-vezérekkel vitatkozni. Mennyivel kényelmesebb hagyni, hogy ők vitatkozzanak egymással. Vagyis amíg nincs meg a válasz arra, kinek az íróasztalán csörögne az a bizonyos telefon, addig Juhász Péter csinálhat, amit akar, állhat kint a golyós sípjával fagyban, napsütésben, úgyis fütyülni fognak rá. Ahogy most is fütyültek.”