– Természetesen húsz év alatt voltak nehéz időszakok, amikor azt éreztem, egyedül állok a világban, kicsúszik a lábam alól a talaj, a rohanásban megszűnök létezni, mint ember, mint nő, mint feleség. Aztán mindig rájövök, hogy az én talajom az, hogy van családom. Ha ők nem lennének, akkor csinálhatnék bármit, valószínűleg nem tudnék egész lenni, nem tudnék az lenni, aki vagyok.
– Gyakran mondják, hogy – főleg nőként – az embernek előbb-utóbb el kell döntenie, hogy a karriert vagy a családot választja.
– Mindig sok gyereket szerettem volna, végül úgy alakult, hogy csak három lett. Ugyanakkor azt is tudtam, hogy színésznő szeretnék lenni. De ha a szakmámban nem értek volna sikerek, sokkal kevésbé éltem volna meg kudarcnak, mint ha nem lennék anya. Szerencsére úgy alakult, hogy mindig volt munkám, és amikor dolgozom, akkor azt megszállottan teszem. Szeretem, amit csinálok, és nagyon izgat még a mai napig is. Úgy érzem, a két szerep: anya és színésznő erősíti egymást, miközben függetleníteni is tudom őket.”