„Mennyire tudnak érvényesülni a nők ebben a szakmában?
Szerintem most már itthon is és világviszonylatban mindenhol tudnak. Amerikában meglehetősen sok kimondottan elismert borásznő van, akárcsak itthon. Ugye a tokaji hölgyeket nem kell említeni, szerintem az ő borait mindenki ismeri már és nem gondolom, hogy bármikor is, bárkiben felmerülne esetleg az, hogy Berecz Stéphanie, Bott Judit, vagy Bárdos Saci ne tudna ugyanolyan jó borokat készíteni, mint férfi kollégáik.
Kívülről nézve egy picit belterjesnek tűnik a borász szakma, gyakran apáról fiúra, vagy most már anyáról lányra száll. Mennyire helytálló ez a gondolat?
Nálunk kicsit kiegyensúlyozottabb fejlődésen átment országokban egy teljesen természetes dolog, hogy ha egy család valamiben tudott egy jó terméket létrehozni, akkor azt ők viszik végig generációkon keresztül. Sajnos itthon sokkal gyakoribb az, hogy ezek a generációk megszakadtak, a fiataloknak újra kell kezdeniük az építkezést. Ha egy család lerakta valaminek az alapjait 500 vagy 800 évvel ezelőtt, akkor arra büszke, és az egy teljesen normális attitűd, hogy próbálják tovább vinni azt, amit az ősök alkottak. Rengeteg ilyen dinasztia van a világon, Itáliától kezdve Franciaországon át, de nem kell olyan messzire mennünk: Ausztriában éppúgy megtaláljuk azokat a családi pincészeteket, akik több száz éve nagyjából ugyanazon a területen, ugyanolyan minőségben gazdálkodnak.
Említette, hogy jogot végezett; hogyan lett nemzetközi borakadémikus?
A kilencvenes évek elején Gábor az Osztrák Borakadémia hallgatója volt, én hordtam ki őt Ausztriába, de akkor nekem még megvolt az ügyvédi irodám. Természetesen foglalkoztam borral, de nem tudtam az egész napomat a borra szánni. Ezzel együtt a kilencvenes évektől kezdve már az oktatásban is részt vettem, és az 1995-ben kiadott Borkalauznak az első kötetétől kezdve épp úgy, mint a Borok könyvének a kiadásában részt vettem. Végül persze döntenem kellett, hogy az ügyvédi irodát viszem tovább vagy a borral foglalkozom teljes állásban. Úgy gondolom, jól döntöttem.”