Kilenc osztályos iskola – új remény az országnak

Forgács István írása

Nem, egyáltalán nem túlzó a cím. Ez az a döntés, amivel a rendszerváltás óta létező kormányok közül elsőként a mostani valóban tehet – és sokunk reménye szerint tesz is – azért, hogy az ország társadalmi és gazdasági viszonyai jó irányba változzanak.

Nem túlzó a cím, mert aki olvas, hallgat és ért is engem, az tudja, hogy régóta hangoztatom: Magyarország jövője azon múlik, sikerül-e a hazai cigány közösségek felzárkózásának kérdését elsősorban gazdasági szempontból megközelíthetővé tenni.

De a gazdaságnak képzett emberekre van szüksége. A jól működő gazdaságra meg az ország egészének.

És most muszáj nagyon egyszerű keretek között, nagyon tiszta képet adni arról, hogy hogyan is állunk a hazai cigányok, az oktatás és a gazdasági kérdések összefüggéseiben.

*

Nos, szigorú és egyszerű tényeknél maradva így:

− több gyermek születik nehéz sorsú családokba, mint 10-15 évvel ezelőtt, ezeknek a többsége cigány család és cigány gyermek.

− a nehéz körülmények között felnövő gyerekek számára sokszor az óvoda sajnálatos módon nem adja meg azt a hátteret, ami ahhoz kell, hogy gond nélkül, zökkenőmentesen kezdjék meg az általános iskolát. Egyszerűbben fogalmazok: nem lesznek iskolaérettek. Tömegével nem lesznek iskolaérettek. Hogy ez kinek a hibája, felelőssége, az itt most felesleges vitára adna okot, maga a tény az, amit látni kell. A kellően fel nem készített gyermek nemcsak, hogy kihívás, de komoly nehézség is a pedagógusok számára.

− a nehéz körülmények között felnövő gyerekek sokkal rosszabbul teljesítenek az iskolában (az első évek azzal mennek el, hogy valóban iskolaéretté váljanak, hogy megtanulják az alapokat) és sokkal nehezebb azokon a szocializációs folyamatokon keresztülmenniük, amelyeket a társadalmi normák a mai világban elvárnának.

− az iskolában rosszul teljesítő, rossz körülmények között felnövő gyerekek jelentős része nem szerez képzettséget, nem szerez szakmát, komoly írási-olvasási, szövegértelmezési gondokkal küzd, kiugróan magasak a magatartásbeli problémák, és vagy a közfoglalkoztatásban találja magát (a fiúk), vagy gyermekeket vállal (a lányok), miután kimarad.

− eközben fogynak a szakmunkások, a szakmával rendelkező munkavállalók, egyre súlyosabb gondokat okoz a munkaerőhiány, és ahogyan néhány éve már szóltam róla, tényleg nem lesz, aki Miskolcon vezesse majd a villamost. Ez a folyamat egyértelműen gazdasági hatásokkal bír. (Igen, örülök a cigány egyetemistáknak is – kár, hogy minden új diplomásunkra jut 100 új közmunkás.)

*

Sokan és sokat gondolkodtak az elmúlt néhány évben (ha szigorú vagyok, akkor csak néhány hónapban vagy hétben) már azon, hogy ezen mit és hogyan kellene változtatni. Én magam is többször szóltam erről, és a decemberben elindított „Így oldd meg a cigányügyet” című publicisztika-sorozatban is folyamatosan visszatérő elem ez, sőt, a január 11-én megjelent 2. részben konkrét ajánlás fogalmazódik meg arról, hogy az óvoda és iskola közé kellene egy átmeneti időszakot jelentő terminus, ami abban segítene, hogy az óvodában még iskolaéretté nem vált hátrányos helyzetű/cigány gyerekek valóban felkészülhessenek az iskolára.

És ez nem a saját vízióm kizárólag – tanárok tucatjai (meg merem kockáztatni, százai, ezrei) értettek egyet velem az elmúlt hónapok során, amikor felvetettem nekik ezt az elképzelést. Azaz, végre behozható a közbeszédbe, közgondolkodásba az a tény, hogy az általános iskolák alsós osztályainak tanárai számára sokszor komoly nehézség a hátrányos helyzetű gyerekek tanítása, és valóban kellene talán egy olyan időszak is, ami már nem óvoda, de nem is iskola még.

Ez segíthetné az átmenetet a két intézmény között, és leginkább azt szolgálná, hogy az addig sokszor még meg nem szerzett szocializációs, értelmi és elsajátított, fejlesztett készségi alapok meglegyenek az eredményes iskolai évekhez. Nyilván nagyon sok minden más is kell majd, hiszen tanulni csak akkor lehet eredményesen, ha van hol az iskola után otthon is, ha kerül étel az asztalra, ha a kilyukadt cipő helyett másikat is vehet a szülő a gyereknek.

De először is most az kell, hogy az iskolába, a valódi iskolába a lehető legtöbb olyan gyermek induljon el, akik, és akiknek a családjai értik, hogy az általános iskola a lehető legfontosabb és leginkább megbecsülni szükséges lehetőség a hátrányos helyzetűek részére. A rászorulóknak ingyenes étkezéssel, ingyenes tankönyvekkel, egy idő után ösztöndíjakkal.

*

Nem tudom, hogy kell-e még ezt ennél részletesebben is magyarázni, okfejteni, okoskodni valamiről, ami odakint, a Körúton túl borzasztóan egyértelmű, vegytiszta, és racionális döntésekre sarkall. A kormány most hozott egy ilyet, és ez olyan lépés, ami végre komoly esélyt kínál cigányügyben az előbbre mozdulásra. Minél több gyermek kap esélyt arra, hogy kellően felkészülten kezdje el az iskolát, annál könnyebb lesz a pedagógusok dolga, és annál több esély nyílik arra, hogy a cigánygyerekek az általános iskola után tovább is tanuljanak, és minden korábbinál többen legyen közöttük azok, akik szakmát, érettségit és diplomát szereznek majd.

Ebben a pillanatban ez a legfontosabb teendő. Örülök, hogy a kormány meg meri majd lépni. Én, és sok tízezer pedagógus, meg persze rengeteg progresszív véleményformáló biztos vagyok benne, hogy határozottan örül most ennek a bejelentésnek, mert tudjuk, enélkül minden esély elszállna, hogy tegyünk valóban valamit a hazai cigány közösségek felzárkózása érdekében.

Hogy lesznek, akik nem értenek egyet? Hogy lesznek, akik szerint sokkal komolyabb gond, hogy Mátészalkán Kevinnek többségében csak cigány osztálytársai vannak? Hogy lesznek, akiknek soha semmi lesz jó? Legyenek. És sok minden más mellett rettegjenek továbbra is nyugodtan Trumptól, Le Pentől, a Brexittől, vagy attól, hogy populizmus felfalja a világot. Én megyek és hideg, tiszta vizet öntök a poharakba.