„Azt mondod, nem vagy benne különösebben a weird fiction világában, csupán kedvelsz egyes weird írókat, mert jó írók. Véleményed szerint mi Lovecraft legjelentősebb hozzájárulása az irodalomhoz? Mit gondolsz, miből állnak az irodalmi érdemei? Továbbá mit gondolsz, mit adhat Lovecraft az olyan olvasónak, aki alig (vagy egyáltalán nem) ismerős a weird fiction terén?
Azt gondolom, Lovecraftnak a fikcióhoz tett legnagyobb hozzájárulása a realizmusnak a fantasztikummal való fúziója volt. Az, hogy fantasztikus lényeket hoznak be a normális, mindennapi valóságba, a fantasztikust sokkal félelmetesebbé, vagy éppen hihetővé teszi. Elég sok science fictiont olvastam, amikor középiskolába és egyetemre jártam, és úgy tűnt, hogy még a legjobb írók sem oltották bele a műveikbe azt a realizmust, amit Lovecraft felidézett. Nem azt mondom, hogy Lovecraft mindig sikerrel járt, de ha igen, az eredmény mélységesen felkavaró volt. Nem vagyok biztos benne, hogy Lovecraft mindenki számára tartogatna valamit. Elvégre a legtöbben fiatalkorban találkoznak Lovecrafttal, és a legtöbbjük férfi – legalábbis sokáig ez volt a helyzet –; olyan életkorban járnak, amikor, azt hiszem, nagyobb eséllyel ragadja őket magával az írói stílusa, valamint írásainak témája. Nem vagyok biztos abban, hogy hasonlóan erőteljes reakciót látnék, ha egy ötven éves férfinak javasolnám, hogy első alkalommal olvasson Lovecraftot.
Jó pár Lovecraft-anyag szerkesztésében vettél részt. Változott a megítélésed az idők során Lovecraftról, a művészről és/vagy a személyről?
Nem hiszem. Az első benyomásaim, amelyeket Lovecraftról az 1970-es évek elején szereztem a levelei olvasásával, meglehetősen ugyanazok maradtak. Ugyanakkor sokkal jobban feltárult számomra a fanyar és játékos humora. A leveleiben mindig úgy tűnik, mintha „beindult” volna, különösen a legrégibb cimborái esetében. Egy dolog, amit idővel értékelni kezdtem, az ő valódi érdeklődése az iránt, hogy útbaigazítsa és bátorítsa a feltörekvő írókat. Ama fiatal írók közül sokan emlegették Lovecraft irányító kezét, valamint a mély hatást, amit az rájuk gyakorolt. Most, elolvastam pontosan azokat a szavakat, amelyeket nekik írt, és látom, hogy sok esetben nem terjengős bátorító dicshimnuszok állnak ott. A kevés leírt szóval, illetve a valódi őszinteséggel, amellyel átitatta őket, óriási befolyása volt. Azt hiszem, a fikciójáról alkotott megítélésem kicsit megkophatott, csupán azért, mert a leveleiben rámutat a mások fikciójában található hibákra, és nekem úgy tűnik, hogy neki magának is, bár látja a hibákat mások fikciójában, nehézséget jelent a saját írásaiban meglévő gyengeségek leküzdése.”