– A válások 73%-át a nők kezdeményezik, tehát ők akarnak elválni a férfitól, és nem fordítva. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy a szülők szakításának legnagyobb vesztesei mégis a gyerekek – és a nők.
– A válás után a nő életének értelme nem kérdőjeleződik meg. A férfié azonban igen. Nagyon sok férfi nem is áll fel a válás traumájából, vagy éppen »traumából házasodik« újra. A magukra maradt nők pedig kénytelenek megkeményedni, mert a gyereket el kell tartani. Sokkal több munkát kell vállalniuk, közben gyötri őket a lelkiismeretük, mert pontosan az siklik ki a kezük közül, amiért élni és dolgozni érdemes. Vagyis a GYEREK! Aztán azzal ellensúlyoznak, hogy a gyereknek mindent megadnak. Ráadásul a legtöbb elvált nő nem talál partnert, így a gyerekéből farag lelki társat. Aztán már nem tudnak vele olyan szigorúan bánni, nem tudják meghúzni a határokat. És ez nem csak a fiúkra vonatkozik. A lányok számára ugyanolyan fontos a férfiminta, hiszen ez alakítja ki bennük a képet a férj-feleség szerepéről, az egymással szembeni elvárásokról. Azáltal, hogy a pedagóguspálya elnőiesedett, a gyerekek még az iskolában sem találkoznak a férfiattitűddel. Mindez a férfilét értékeinek, erényeinek, mércéjének elhalványulásával jár. Az átadási lánc azokban a családokban is sérül, ahol az apa a családdal él, mivel a férfiak jó része napi 12 órát dolgozik.
– Ezt igyekeznek önök pótolni az előadásaikkal, a Férfiak Klubjához tartozó, Apa–Fia Körök által szervezett túrákkal és táborozásokkal?