Kiútkeresés bekötött szemmel

„Nem mutat kedvezőbb képet a hazai oktatási rendszer sem, amely még az utóbbi években is képes volt egyre gyengébb, egyre inkább romló teljesítményre. Mindezt pedig akkor produkálta, amikor nyilvánvaló, hogy a nyugati társadalmakat érintő legégetőbb kihívás azok oktatási, képzési rendszerét, innovációs képességét érinti. Az oktatás területén zajló átalakítások eközben a legkevésbé sem a rendszer korszerűsítését, aktuális társadalmi kihívásokhoz való igazítását célozták, már csak azért sem, mert ezekből a globális kihívásokból a jelenlegi kormányzati kurzus nem sokat ért. A változások ezért sokkal inkább a központi irányítás és kontroll megerősítését szolgálták, amely így egy egyre romló teljesítményű, egyre nehezebben tanuló és alkalmazkodó, egyre inkább a múltba révedő, szentimentális nosztalgiát tápláló intézményrendszer tehetetlenségével sodorta el sajnos várhatóan hosszú évekre a hazai képzés és humán fejlesztés lehetőségeit. A hazai fejlesztéspolitika egyébként is végletesen anakronisztikus utat jár, amikor terméketlen infrastrukturális beruházásoktól, tömegesen zajló sport és egyéb létesítményfejlesztéstől várja a gazdasági megváltást, megfeledkezve arról az evidenciáról, hogy a humán tőke legalább hasonló ütemű fejlesztése nélkül esély sem mutatkozik az ország leszakadásának megállítására vagy legalább is a lassítására. Így az oktatás visszafejlődése miatt folyamatosan amortizálódó humán tőke és a kialakulni is képtelen innovációs képesség hiányában a megtett infrastrukturális fejlesztések is értéktelenek, meddők maradnak. A jelenlegi gazdaságpolitika lényegében annak képességét alakította ki, hogy pár év túlélésre elegendő, épp csak politikai dicsekvésre alkalmas, átmeneti, felületes gazdasági statisztikákban tudjon eredményeket felmutatni, de még azt is hosszú évek ingadozó, rendszeresen recesszióba forduló teljesítménye után és csupán olyan mértékben, hogy stabilitásban és növekedésben épp a válságkezelés idején elért, 2010-es mutatóinkat tudtuk újra reprodukálni. De ezzel együtt nyoma sincs annak, hogy a gazdaságpolitika alakítói képesek lennének feldolgozni és megérteni az elmúlt három évtized globális gazdasági folyamatait és az abból adódó valós kihívásokat és feladatokat, s ne ismételnék meg kivétel nélkül ennek a tanulságos időszaknak a legalapvetőbb hibáit.

Mindezzel együtt elmondható, hogy a jelenlegi hazai kormányzati kurzus lénygében egy tökélyre fejlesztett hatalompolitikai gépezet, aki precízen ismerte fel, hogy a régiónkat sem kímélő társadalmi változások, egyes társadalmi rétegek kiszolgáltatottságának növekedése, életszínvonalbeli várakozásainak elmaradása milyen politikai momentumot teremt új stílusú és logikájú politizálásra, akár új politikai berendezkedés építésére is. Pontosan látja azt is, hogy milyen praktikákkal tarthatja a saját oldalán az elégedetlen tömegeket, de eközben sem nem foglalkozik érdemben azzal, és vélhetően nincs is rá valós képessége és tudása, hogy egyébként orvosolja is a problémáikat, hiszen nem is érti annak globális eredetét és okait, emiatt szakpolitikai szinten pótcselekvéseivel inkább nehezíti, súlyosbítja a helyzetüket. Homályosan érzékeli a világ gazdasági központjait érintő hangsúlyváltozásokat, de teljességgel félreérti az ázsiai gazdaságok gyors felkapaszkodásának okait és a történteket szimplán a politikai berendezkedésük hatékonyságával, annak sikerével magyarázza. Így ahelyett, hogy a megfelelő következtetést vonná le az elmúlt három évtized globális gazdasági folyamatainak mára nyilvánvaló tanulságaiból, veszélyeiből és lehetőségeiből, inkább leegyszerűsítve, szolgai módon próbál másolni olyan modelleket, amelyek a jelenben a közép-kelet-európai régióban gazdasági oldalról értelmetlenek és működésképtelenek, politikai oldalról pedig anakronisztikusak és legfeljebb az öncélú hatalomkoncentrációt szolgálják, de szakpolitikai megoldásokhoz egészen biztosan nem visznek közelebb. Ezzel együtt a jelenlegi kormányzati kurzus működési hatékonysága oly mértékben építkezik több korábbi, nyert helyzetből elvesztett választási küzdelemben gyökerező politikai paranoiából, hogy saját önigazolására kreált ideológiai világától bármilyen mértékben eltérő gondolatot, érvrendszert ellenségesnek tekint, megbélyegez és teljes egészében kizár, melynek következtében saját tanulási és alkalmazkodási képességét minimálisra redukálta. Olyan kormányzati gépezet vezeti és irányítja pillanatnyilag az országot, ami utolérhetetlen hatékonysággal és sebességgel képes haladni, de semmiféle tudással nem rendelkezik arra, hogy érdemi kérdésekben helyes irányokat határozzon meg, így csak a vakszerencsén múlik, hogy a gyorsított tempójú, de bekötött szemmel irányított haladás éppen mennyire végzetes útra tereli az országot. Csak remélhető, hogy a nyugati világ képes lesz magából kitermelni ennél lényegesen célszerűbb és jobb túlélőképességet biztosító új politikai struktúrákat is.”