Nem szabadna menet közben feladni

„De hogy egy huszonhét éves fiatalember ne merjen még csak álmodozni sem, az azért roppant gyanús. A gazdasági (belerokkan az ország) és morális (meg kell kérdezni az embereket) szempontokat ne vegyük komolyan, nyilván arról van szó, hogy a pártosodás útjára lépő mozgalom az olimpia ügyét használja fel politikai tőke gründolására. A pillanat hevében a Momentum azt nem érzi, hogy az ötlet bűnben fogant: első valamirevaló akciójával hozzáköti magát az örökös tagadásra felesküdött baloldal szekeréhez. (...)

Ennél azonban sokkal több forog kockán. A 2024-re szóló pályázat ugyanis nem csupán 2024-ről szól. Bár a szavazás végeredményét – Budapest jelentkezésének fenntartása mellett is – bátorság lenne megjósolni, a sportvilágban kétségtelenül tartja magát a nézet, miszerint Párizs a favorit. Ám abban a küzdelemben, amelyben a francia főváros mellett Los Angeles a másik vetélytárs, még harmadikként sem szégyen befutni. A lényeg éppen ez: sportemberként teljesíteni kellene a távot, nem szabadna menet közben feladni, be kellene fejezni a versenyt. Mert 2028-ban, ’32-ben vagy még inkább ’36-ban, amikor Európa a kőbe nem vésett, de mégis létező rotáció elvének megfelelően ismét sorra kerülhet, rengeteget jelentene a 2024-es tapasztalat.

Ekkora horderejű kérdésben persze lehet népszavazást követelni. De nem az utolsó utáni pillanatban, többpárti konszenzust felrúgva. Így ez nyílt hátba támadás, utolsó közös eszményeink egyikének az elárulása. Mit tehet a gátfutó, ha bár versenyben van a győzelemért, de váratlan cselszövés miatt az egyik akadályt átugorhatatlanul megemelik? Megáll, lefékez. Noha néhány napja még a kormányfő, a főpolgármester és a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke is reménykedett a nemzeti egység helyreállásában, hitet tett az olimpiai pályázat mellett, tegnap belátták, nem lehet úgy csatába menni, hogy otthon ég a ház, elveszítenénk a nehezen kivívott presztízsünket.

A baloldal ismét mert bennünket kicsivé tenni, szegényebbek lettünk egy álommal. Ég veled, olimpia!”