Nem nyilatkoznak az olimpiapártiak – Ilyen ország pedig nincs CDXII.

2017. február 08. 07:50

Miközben a társadalmi támogatottság ügyében nem is a népszavazás, hanem a NOB közvélemény-kutatása lesz majd a döntő, ők feltett kézzel hagyják, hogy hosszú heteken át terjedjen a „ne legyen olimpia, mert fölösleges”-felfogás.

2017. február 08. 07:50
Stumpf András
Mandiner

Pörög a NOlimpia-kampány, átrendezi még a balos pártok sorait is. Másfél hét maradt már csak a népszavazás kiírásához szükséges 138 ezer hiteles aláírás összegyűjtésére, amikor tegnap már az MSZP is kapcsolt, kitelepült, 20 helyen gyűjt. Épp ezt követelte a párttól a momentumos Hajnal Miklós a múlt héten.

„Ahogy az LMP is standol, gyűjt, a szocialisták is megtehetnék. Ez lenne cselekvés. A sajtótájékoztató nem cselekvés”mondta az akciót szervező Momentum Mozgalom elnökségi tagja a Mandinernek.

Mi, felelős újságként minden felet meg kívántunk hallgatni. Meg is kerestük a Budapest 2024 sajtósát, interjút kérve valamelyik hozzáértő olimpiapárti illetékestől. 

A válasz: persze, nagyon szívesen beleállnak a vitába. Többen is hajlandók keményen érvelni az olimpia mellett. 

Majd február 20. után.

Ugyanis amíg nincs eredmény népszavazás-ügyben, senki nem nyilatkozik. 

Azaz: csendben lapulnak, miközben ellenérdekelt felek az olimpia megakadályozására szervezkednek. Miközben a társadalmi támogatottság ügyében nem is a népszavazás, hanem a NOB közvélemény-kutatása lesz majd a döntő, ők feltett kézzel hagyják, hogy hosszú heteken át terjedjen a „ne legyen olimpia, mert fölösleges”-felfogás.

Most mondja bárki, hogy nem a nagylelkűség országa vagyunk!

Némasági fogadalmukkal az olimpiapártiak hagyják, hogy az ellenfél alakítsa a kommunikációt, az értelmezési kereteket. Ami alapvető kommunikációs hiba.

Nem rajtunk múlik tehát, hogy a Mandineren nem olvashatnak ezekben a napokban nagyívű interjút az olimpiapárti álláspont képviselőivel.

Összesen 404 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
még fokozza
2017. február 08. 19:23
Az olimpián sok sportoló megsérül. Aki szereti a sportolókat, NEM akar olimpiát.
még fokozza
2017. február 08. 18:33
Lehet, hogy világforradalmat indítunk! Mint Kossuth. Los Angeles és Párizs is visszautasítja ezt a hülyeséget és abbahagyják mindenütt.
antioxi
2017. február 08. 15:12
A momo problémája megoldódna, ha nem Mo kapná a rendezés jogát. Sajnálnám!
catalina9
2017. február 08. 15:00
".. Botka László választmányi elnök, szegedi polgármester június 25-én a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) által szervezett Társadalmi párbeszéd az olimpiáért sorozat szegedi állomásán még úgy nyilatkozott, hogy nemcsak kell, hanem érdemes is küzdeni a 2024-es magyarországi olimpiáért. A városvezető akkor nem tudott személyesen jelen lenni, üzenetét viszont elküldte az eseményre, amiben úgy fogalmazott, hogy „hiszünk abban, hogy a nemes versengés nem pénz kérdése, és hogy az olimpia rendezése nem gazdag országok nagyvárosainak kiváltsága, hanem erőfeszítés, küzdelem”. Ezzel egyben utalt a Nemzetközi Olimpiai Bizottság decemberben elfogadott reformprogramjára, az Agenda 2020-ra, mely nagymértékben ésszerűsítette az olimpiarendezés feltételrendszerét."
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!