A szakértők szerint nincs más út: rendészeti megoldásra van szükség Budapesten
Ezt nem lehet szociális vagy egészségügyi kérdésként kezelni.
És milyen lenne Budapest és az ország ma, ha nolimpikonjaink már 1896-ban ügyködtek volna és sikerül megtorpedózniuk az Ezredéves Kiállítást és az egész Millenniumi ünnepségsorozatot, annak minden hozadékával?
„Itt csak halkan kérdezem, hogy utánajártak-e vajon a szervezők annak, hogy a »világ legnagyobb faluja«, Helsinki és kedves finn rokonaink hol tartanának most, ha 1952-ben hasonlóan gondolkodtak volna? És milyen lenne Budapest és az ország ma, ha nolimpikonjaink már 1896-ban ügyködtek volna és sikerül megtorpedózniuk az Ezredéves Kiállítást és az egész Millenniumi ünnepségsorozatot, annak minden hozadékával?
Ha nincsenek nagy célok, nincsenek nagy fejlesztések sem, mert nincs kényszer, határidő és lelkesültség, ha pedig nincsenek ilyenek, a fejlődés is stagnál. Nem túl bonyolult belátni, hogy az erőforrások akkor szabadulnak fel egy párkapcsolatban is, ha van közös cél, mondjuk, érkezik a baba; egy családban is, ha például építeni kezdik az új otthont vagy egy kisebb közösségben is, ha készülnek egy nagy ünnepre. És a nemzet szintjén ugyanígy érvényes ez.
De háziasszonyok is jól ismerik a jelenséget, mikor egy nagyobb vendégségre összekapják a házat: beszerzik azt, amit már rég kellett volna, de a hétköznapok elsodorták a to do lista elejéről, kitakarítják, amit már rég ki kellett volna, de mindig volt más, fontosabbnak tűnő teendő. Egy ilyen alkalom rendbe képes tenni egy otthont, egy családot, és feledhetetlen élménnyel gazdagítja a vendégség minden résztvevőjét. (Egy nagyobb parti során pedig akár olyan kapcsolatok is szövődhetnek, amelyek üzleti partnerséget eredményezhetnek a jövőben.)
Ugyanezt remélném a 2024-es Olimpiai Játékoktól is, hazánk tekintetében.”