„Ott voltam Csopakon, amikor ezt a négy stratégiát a főként borászokból álló publikum előtt felvázoltad. Ha jól értettem, a deduktív érvelés lényege az volt, hogy mivel Magyarország nem tud volument előállítani, kár lenne afféle ár/érték arányú stratégiát és kommunikációt folytatnia, amilyet például Argentína végez a malbec, vagy Chile képvisel a bor kapcsán. A »magyar borra« épített stratégia tehát tévút, pontosabb megfogalmazásra van szükség?
Magyarországnak egyértelműen prémiumalapú kommunikációt kell folytatnia. De hangsúlyozom: kifelé, a külpiacok irányába! Mennyiségi, ár/érték-alapú üzenetet oda hiába küldenénk. Ha fel is tudnánk vele kelteni a keresleti oldal figyelmét, az igényét lehetetlen lenne kiszolgálnunk. A modell alapján rögtön látható, hogy ha nem mennyiségi kommunikációt folytatunk, akkor bizonyos desztinációknak ki kell esniük. Egy a modellem végkövetkeztetése alapján megalkotott export-stratégia a „mennyiségi országokat” ignorálja. A prémium kommunikáció minden ízében prémium kell, hogy legyen! Ha azt mondom, a tokaji furmint, és a belőle készült száraz bor egy prémium termék, nem mondhatom egyúttal azt is, hogy az van annyira jó, mint a burgundiai fehérbor, mint egy nagy chardonnay, csak épp feleannyiba, mi több, harmadannyiba kerül. Ez már átcsúszás lenne az ár/értékalapú kommunikációba, amely számunkra exportstratégiai értelemben hosszú távon valóban tévút lenne.