Az volt például, hogy miért nem konfrontálódok normálisan. Miért???? A válasz hamar jött »...azt az üzletet kötötte a gyermekével, hogy ő kiszolgálja az Ön érzelmi igényeit, cserébe viszont az van, amit ő akar...« Ennek okát, a MIÉRT-et megtaláltuk hamar, olyan gyerekkori dolgok, amiket szerintem, ha nem látok át ezzel a segítséggel, nincs vele aha-élményem, és nem látom összefüggésében a dolgokat, hiába veszek elő sablon viselkedési- és kommunikációs formulákat. Mert a gyerek a radarjainkra van rácuppanva, az érzelmeinkre.
És itt csatlakozik be Pethő Orsolya nézete is: amíg nem növesztjük fel magunkban a sérült gyermekként maradt részeinket, addig újrajátszuk azokat felnőtt képében. Én meg voltam róla győződve, hogy jól csináltam, mert annyira odaadóan szeretem a kislányomat. Egészen addig, amíg nem jelentek meg ilyen-olyan kihívások a gyerek felől. Most már látom, hogy miden új nehézség, egy újabb tükör nekem (és azért az apákat se hagyjuk ki, szóval nekünk :-), hogy gyerünk anyukám, meló van MAGADON!
És az első nagy »meló« sírás, fogcsikorgatás közepette indult. Mindkettőnk részéről. Így persze jött a bűntudat, az újabb állandó anya-mumus, amivel egy életen át küzdünk szerintem sokan, hogy milyen egy Rabenmutter vagyok, most meg kiabálok? Szétrobbanok? Normális vagyok én? Mire jött a megnyugtató válasz a segítőmtől: igen :-) »Eddig nem csinálta. Most még csak rosszul csinálja, de legalább csinálja. És majd egyszer csak már beindul a dolog, és jól fogja csinálni.« És sikerült. Nem 2 nap alatt, de oldódtak a dolgok. Eltűnt a kiskirálykodás, az őrült hiszti...és jóban maradtunk. Sőt JOBBAN.