Rajt ellenszélben

2017. január 21. 10:48

Orbán Viktornak például kutya kötelessége, hogy azt a persze nem túlértékelendő helyzeti előnyt Magyarország számára kamatoztassa, ami a Trumpnak idejekorán tett gesztusából származhat.

2017. január 21. 10:48
Zord Gábor László
Magyar Nemzet

„A mindenkori amerikai elnöki rajtokat nekünk persze szükségesen önző és pragmatikus magyar, illetve közép-európai nézőpontból is vizsgálnunk kell. Elvi kérdés – és ezt a lehetőségekhez mérten már a héten távozott budapesti nagykövet, Obama politikai kinevezettje, Colleen Bell is elkezdte –, hogy szövetségesi-baráti, nem pedig a nagytestvéri-gyarmattartói retorikát várunk el. Nem azért, mert a kritika jogos, vagy sem, hanem azért, mert az arrogáns modor az esetleges pozitív szándékot is éppúgy aláássa, mint az országaink közti kötelékeket és az úgynevezett értékeket, melyekben osztozunk. Külföldről kevesen tettek többet az orbáni rendszer megszilárdulásáért, a jobboldali tábor (ön)kritikátlanná válásáért, mint külügyminiszterként Hillary Clinton és a nyugati liberális kórus. Gyakorlati szempontunk a biztonság: Trumpnak négy elődjével szemben végre a rend, s nem az újabb és újabb intervenciók hozta még több káosz felé kell elmozdulnia a Közel-Keleten, amely az Európára szabadult migrációs és terrorválság oka. A Nyugat és Oroszország között pedig vissza kell térni a kölcsönös bizalomépítés és tisztelet útjára, amelyben azonban az elrettentő erő szerepét Európának kell játszania, s az amerikaiak abban jeleskedjenek, hogy szövetségeseiket rábírják, végre vállalják ennek felelősségét és terheit.

Végül, de nem utolsósorban le kell szögezni: most mindenki Trumptól várja ugyan a csodát – így nem kevesen a magyar kormánypárt támogatói közül is –, de az eredményekért innen is tenni kell. Orbán Viktornak például kutya kötelessége, hogy azt a persze nem túlértékelendő helyzeti előnyt Magyarország számára kamatoztassa, ami a Trumpnak idejekorán tett gesztusából származhat. Ahhoz, hogy komolyan vegyék, a fentiek szellemében bizonyosan nem lesz elég, ha a magyar védelmi büdzsé csak 2026-ra közelíti meg a nemzeti össztermék két százalékát, amikorra a most beiktatott elnök esetleges második mandátuma is lejárt már. Ez pedig egy olyan dörzsölt figura szemében, mint Trump, nem több komolytalan üzleti ajánlatnál.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
alex.leopardi
2017. január 21. 21:15
neked ugatni vagy ebelni,láncos farkú
Ezért regisztráltam
2017. január 21. 19:09
Te aztán keményen adod a megmondóembert, szépöcsém! :-D Talán kicsit hátrébb kéne azokkal az agarakkal...
Héja
2017. január 21. 17:41
Jóember. Neked érvelni annyi, mint a törött sámlit rábeszélni, ragassza össze magát.
Soós Ica
2017. január 21. 14:27
Nem gondolom, hogy a Magyar Nemzet újságírójának kellene figyelmeztetnie akár Trumpot, akár Orbánt arra, hogy mi az Ő "kutya kötelességük"! Bizonyára mindketten tisztában vannak vele! A gazdájának szóljon, hogy vegyen vissza a gyűlölet kampányból, amit a médiáival végeztet, mert azzal amit folytat az országunknak nagyon sokat árt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!