Gyorsan kiderült: Trump tud engedni, ha kell, és mindig van B-terve
Bár a mainstream sajtó holmi diktátorként mutatja be a megválasztott elnököt, a Gaetz-ügy megmutatta, gyorsan képes korrigálni.
Hogyan fér össze a Trump iránti európai szélsőjobb lelkesedés azzal, hogy példátlan módon Jeruzsálemet akarja elismerni Izrael fővárosának a megválasztott amerikai elnök, akinek külpolitikai főtanácsadója a lényegében zsidó soviniszta nézeteket valló veje?
„Nem szép dolog bárkit kiábrándítani, ám ezúttal attól tartok, ezt nem lehet megúszni, mert a hagymázas várakozások szálai csak nem passzolnak egymással. Trump győzelmével, a brexitnépszavazás sikerével, az Orbán-féle berendezkedés stabilizációjával, sőt még Putyin szíriai sikereivel sem változott meg a világ egy csapásra 2016-ban, és erre 2017-ben is alighanem hiába – ki-ki félve vagy vágyakozva – várunk. A valóban létező »összeesküvők« csoportjainak érdekei nem változtak, és pozícióik sem roppantak meg. Mert hogyan fér össze a Trump iránti európai szélsőjobb lelkesedés azzal, hogy példátlan módon Jeruzsálemet akarja elismerni Izrael fővárosának a megválasztott amerikai elnök, akinek külpolitikai főtanácsadója a lényegében zsidó soviniszta nézeteket valló veje, Jared Kushner? Hogyan lehet úgy antantot kötni az oroszokkal, ha közben felrúgják a legfőbb szíriai szövetségesükkel, Iránnal kötött atomalkut? Hogyan felelhet meg üzletpárti támogatóinak Trump, ha a világ legnagyobb volumenű gazdasági kapcsolatrendszerét, a kínai–amerikait ingatja meg? Hogyan néz új barátja, Putyin szemébe, miután az amerikai palaolaj és -gáz piacra kerülését továbbra sem akadályozva az Oroszországot fojtogató legfőbb tényezőt – az energiahordozók alacsony árát növelve – nem sikerül kiiktatni?
Félreértés ne essék, senki nem becsülheti le a világban folyamatban lévő változások jelentőségét. Biztosak lehetünk abban, hogy jelentősek, és majdan jó eséllyel pályázhatnak a történelmi jelzőre is. De az építőkockákat nem kényünk-kedvünk szerint kell összehányni, hanem ahogy összeillenek. Vannak adottságok és nyomások, amelyeket az új, „forradalmi” vagy legalábbis annak tűnő szereplők sem tudnak meghaladni, ehhez elég csak felidézni azt a várakozást, mely alig nyolc éve, éppenséggel nem egy republikánus, hanem egy demokrata amerikai elnök hatalomra kerülését előzte meg. És mi történt? A világtörténelem legtöbb illegális dróncsapását elrendelő, a közel-keleti káosz után Kelet-Európában és a Csendes-óceánon is bajt kavaró amerikai elnökeként távozik posztjáról Obama, mintha soha nem is kapott volna előlegként Nobel-békedíjat.”