Van, amit a párt megbocsát

„Általános iskolámban nem fukarkodtak a megrovásokkal, sem szóban, sem írásban. Ellenőrzőbe beírást, igazgatói szóbeli megrovást kaptunk, ha csúnyán beszéltünk vagy ha bohóckodtunk tanóra alatt. Mi tessék-lássék úgy tettünk, mintha elszégyellnénk magunkat emiatt, a szüleink meg úgy, mintha haragudnának ránk, de a történet minden szereplője jól tudta, hogy ezek ártalmatlan gyerekcsínyek, a szankció pedig csak formaság.

Így lehetett ezzel Havas Szófia is, aki 2016. október 23-án az orosz állami televízióban gyalázta az 1956-os forradalmat, náciknak, antiszemitáknak, a »legvalódibb fasisztáknak« nevezve a szabadságharcosokat. Horn Gyula unokahúgát pártja azzal mentegette, hogy a forradalomban megölt édesapja miatt beszél így az ötvenhatos hősökről, majd később – miután a közvélemény felháborodása és a Jobbik feljelentése miatt már nem tudtak hova hátrálni – kinyögték, hogy a politikus párttagságát felfüggesztik, és fegyelmi eljárást indítanak az ügyben. Múlt péntekre eredménye is lett az eljárásnak: Havas Szófiát a párt megrótta, tehát minden a legnagyobb rendben – mondta a Magyar Nemzetnek az etikai bizottság elnöke, Legény Zsolt.

Az általános iskolából jól ismert megrovásszínház előadása véget ért: taps, függöny. A magát demokratikus erőnek nevező szocialista párt tehát semmi kivetnivalót nem talált abban, hogy egy volt képviselője durvábban pocskondiázza ’56 hőseit, mint a párt elődje, a forradalmat vérbe fojtó Kádár János MSZMP-je. Havas Szófia megkapta a beírást az ellenőrzőbe, és minden megy tovább, mintha mi sem történt volna.

Ez az eset kiválóan példázza, hogy a baloldal rozoga, lendületét vesztett egykori zászlóshajója mennyire képtelen az önkritikára. Havas Szófia ráadásul kiemelt figyelemben részesül – elvégre kilenc éve volt már egy hasonló ámokfutása, amikor a forradalmárokat börtönből szabadult nyilasoknak, géppisztolyokkal zsidókra vadászó fiataloknak nevezte.

De ő volt az is, aki a Fővárosi Közgyűlésben egyedüliként szavazott nemmel arra, hogy Mansfeld Péterről teret nevezzenek el, és tüntetőleg kivonult a teremből, amikor a Katynban a szovjetek által lemészárolt lengyel tisztek emlékművének felállításáról volt szó. Havas gyakorlatilag érinthetetlen. A legnagyobb tragédia, hogy nem annak ellenére bánnak vele hímes tojásként, hogy egy pufajkás unokahúga – hanem éppen azért. Ez világos jelzés: az MSZP hatvan évvel elődpártja gaztettei után sem tud szembenézni múltjával.

A legerősebb baloldali párt még arra is képtelen, hogy egy ilyen egyértelmű ügyben gesztust gyakoroljon az elődszervezete által negyven évig elnyomott nemzet irányában, és kitegye Havas Szófia szűrét – csakúgy, ahogy Gyurcsány Ferenc sem képes elismerni felelősségét a forradalom ötvenedik évfordulóján zajlott rendőrattakért. Az egész ország tragédiája, hogy a baloldal két legerősebb pártja mindezek után is értetlenül áll a helyzet előtt, hogy az egyre erősebb Fidesz-ellenes indulatok ellenére nem szavaz rájuk a kutya sem.

Ugyanis amíg ők mázsás teherként viszik a feldolgozatlan múlt, a megújulni képtelenség, illetve az egymás közti civakodás terheit, a kormánypárt polipként ragad meg és húz magához mindent és mindenkit.

A nemzeti együttműködés rendszerében megfér egymás mellett a volt munkásőr Zoltai Gusztáv és megannyi bősz fideszes antikommunista politikus. S mindig azt beszéltetik, aki éppen a megcélzott csoportnál hiteles megszólaló – zseniális trükk. Míg az MSZP figurái lejárt szavatosságúak, a Fideszéi kiválóan újrahasznosítottak. Hasonló az alapanyag, mégis más a végeredmény érzete. Nem kell politológusnak lenni, hogy belássuk, mennyi esélye van ellenük egy Havas Szófiával súlyosbított helyzetű MSZP-nek: semennyi.”