Új hangok

„Búcsúbeszédében Obama sikereinek sorolása mellett elismerte, hogy a faji kérdés továbbra is megosztja az amerikai társadalmat, hiába hitte – ezt már én teszem hozzá – nyolc éve a világ, hogy egy fekete elnök megválasztásával varázsütésre minden megváltozik. Ha reálisan nézzük a helyzetet, nem arról van szó, hogy a faji kérdés »továbbra is« megosztja az amerikaiakat, hanem arról, hogy valójában ma sokkal nagyobb a baj, mint amire számítottunk. Nem hogy nem oldódott meg, hanem súlyosbodott a faji konfliktus. Ez pedig nem a dolgok természetes menete, szükség volt hozzá az egész világot áldásos tevékenységével nyomorító liberális társadalmi mérnökösködésre is. Vajon mennyit segített a feketék és a fehérek megbékélésén a Soros-pénzből garázdálkodó Black Lives Matter mozgalom? Nagyjából annyi jó származik belőle, mint a Soros-zsoldos civilek és a szerencsére búcsúzó szkopjei amerikai nagykövet tevékenységéből, akik az albán kisebbséget uszítják a jobboldali kormány ellen Macedóniában. Legalábbis eddig, hiszen Nikola Gruevszkiéknek – is – elegük lett a Soros által épített ellentársadalomból, és elindították a »sorostalanításnak« elnevezett visszaszorításukat, amit nyilván »nettó fasizmusnak« tartanak azok, akik az ilyesmin szoktak sivalkodni.

Obama azt is elmondta, nemsokára eljön az idő, amikor az Iszlám Állam nem fenyegeti többé Amerikát. Ebben valószínűleg igaza van! A gond csak az, hogy ezt nem neki köszönhetik majd. Barack Obama és az elnökválasztási kampányban pátyolgatott volt külügyminisztere, Hillary Clinton közel-keleti politikája a legpusztítóbbak közé tartozik. Nehéz máshogy nevezni azt, hogy lerombolnak pár számukra nem szimpatikus, de működő országot, aztán összevissza fegyvereket osztogatnak mindenféle milíciáknak. Mindezt persze a terrorizmusellenes harc jegyében, noha valójában saját politikájukkal teremtették azt.

Nem lehet nagy államférfiként emlékezni Obamára. Lehet meghatódva visszanézni vérprofin összerakott beszédeit, elismerni politikusi karizmáját, mosolyogni cuki kisgyerekes fotóin és jópofa gesztusain, de ez azért nem ellensúlyozza a fentebb felsoroltakat. A menthetetlen Obama-rajongók rázúdíthatják szeretetüket a menekülteket szipogva ölelgető kanadai miniszterelnökre, a többiek pedig Donald Trumphoz fűznek reményeket, könnyen lehet, hogy túlzókat.”