Orson Scott Card: A ​Holtak Szószólója

„Érdekes, hogy Cardnak először A Holtak Szószólója regényötlet született meg a fejében. Ehhez írta előzménynek a Végjátékot, hogy megalapozza Ender személyét. Mégis úgy érzem, hogy ez a kötet inkább csak egy kapocs a Végjáték és a Fajirtás között. Ebben a regényben valahogy nem sikerült megteremteni azt a feszültséget, amit elvárnánk tőle. Igen, érdekes a történet, de csak a végén bontakozik ki, és a feltett kérdéseket az ez utáni kötetekben válaszolja meg. Elkezdtem már a Fajirtást olvasni, és már az első oldalakon olyan erkölcsi dilemmák elé állítja az olvasót, amire eddig úgy néz ki, hogy nincs jó megoldás. Mindeközben A Holtak Szószólója ebből a szempontból inkább hasonlít egy sci-fibe oltott A skarlát betűhöz, mint a Végjátékhoz. Szó mi szó, a világépítése tökéletes, de ennél többet várt az ember.

Az előszóban az író maga is panaszkodik arra, hogy milyen nehezen is született meg ez a regény. Többször átírta, volt, amikor 200 oldalt dobott a kukába és kezdte elölről az egészet. Úgy érzem, hogy ez a nyögvenyelősség egy kicsit érződik is a köteten. Bár a világot szépen felépítette, a szereplőket és a köztük lévő kapcsolatokat mégsem sikerült teljesen kibontania. A Fajirtásban már lényegesen jobb karakterek szerepelnek, akiknél a motiváció is érthető, és lehet tudni, hogy egyes esetekben mi lehet majd a reakciójuk.

Szóval nem ez Orson Scott Card legjobb regénye. Ugyan nem elhanyagolható a jelentősége, ha a Végjáték-sorozatot nézzük, így nem ajánlom senkinek, hogy kihagyja és az első rész után rögtön a harmadikkal folytassa. Talán ennek is köszönhető, hogy nem filmesítették meg. Mindennek ellenére azért egy sorozatot el tudnék képzelni, ami a Végjáték után veszi fel a fonalat és feldolgozza a további három részt.”