Ender játéka

„Orson Scott Card, annak ellenére, hogy egy hat éves gyereket tett meg főhősének, nem gyerekkönyvet írt. Sőt! Azzal, hogy az első fejezetet követően az író a cselekményt egy űrben lévő katonai kiképzőbázisra teszi át, a család, mint olyan megszűnik. Endernek egyedül kell szembenéznie a kihívásokkal, melyet a kiképzői és a bajtársai jelentenek. Már az úton, Graff ezredes tesz róla, hogy elszigetelje társaitól, így nehezítve meg Ender dolgát a beilleszkedésben.

A Hadiiskola és az NF vezetői abban reménykednek, hogy Ender a kiválasztott, aki győzelemre vezetheti az emberiséget. De meg kell győződniük a tehetségéről, ezért Graff ezredesre bízzák, aki a végletekig hajszolja a fiút, olyan kihívások elé állítva, melybe egy felnőtt, életerős férfi is belerokkanna.

A regény erőssége, hogy a katonai vonal mellett kiaknázza a pszichológiai lehetőségeket is. Nem csak megkedveljük a főhőst és drukkolunk neki, hanem egyre nagyobb ellenszenvet kezdünk érezni a Hadiiskola vezetői iránt, akik folyamatosan igazságtalanságok elé állítják. Nyomon követhetjük Ender felemelkedését a ranglétrán, azonban úgy érezzük, hogy minden ilyen előrelépés inkább egy újabb lehetőség Graff ezredes kezében, hogy lehetetlen helyzetbe hozza az ifjú kadétot és bebizonyítsa, alkalmatlan egy flotta vezetésére.”