Szokott füstölni a fejem

„Mikor fogadott be az Üllői út?

Csank János szerint akkor, amikor először szaltóztam a gólom után.

Gyerekkoromból maradt meg ez a trükk, sokat ugrabugráltunk a játszótéren, kitéptük a rugót valami használt ágyból, azon gyakorolgattunk. Na, ez nagyon tetszett a közönségnek, Jani bá’ meg állítólag fogta a fejét a kispadon, hogy „mit szaltózgat ez itt, eztán mindig be kell rakni a csapatba”.

De már az edzőmeccseken is jól éreztem magam, 2000-ben azokra is kijöttek három-négyezren. Tetszettem a közönségnek, ami önbizalmat adott, egyre bátrabb és jobb lettem, amitől még inkább megkedveltek.

A nyolcvanas években Nyilasi Tibi volt a fradizmus megtestesítője, aztán meg Simon Tibor. Nagyon más személyiségek, nagyon más életutak, Nyilasit szerették, Simonnak respektje volt. Manapság meg sokaknak te vagy a fradizmus.

Kinek?

Mondjuk nekem.

Haha. Hajtok, csúszok-mászok, és technikailag is elég látványos a játékom, kevesekben van meg mindkettő. Szeretem a futballt, nagyon szeretem, mondhatom, az életemnek komoly része.

Simon úgy fogalmazott: a futball az életem.

Én meg úgy fogalmazok: a futball az életem komoly része.

Beszéljünk majd az istenhitről is, de előbb elmondod, mit jelent neked az a szó, hogy fradizmus?

A fradizmus életforma. Illetve az kellene legyen. Nem is tudom, hány millióan vallják magukat fradistának, de meccsre sajnos nem járnak.

Pedig az igazi fradista a helyezéstől függetlenül kijön, hiszen ez a csapata.

Angliában esőben, fagyban kitartanak a csapat mellett, veszik a bérletet és a mezt minden évben. Persze itthon kevesebb a pénz, rosszabb a futball, de az Európa-bajnoksággal rászolgáltunk a bizalomra, ehhez képest annyian sincsenek, mint korábban. A Fradi első bajnokiján öt válogatott lépett pályára, miközben a lelátón hatezren ültek. Most ez miért van?”