Alt-right: Áldassék Kek!

Kek az alt-right, a mémek istene. Vagy valami hasonló. Eredetileg állítólag egy koreai hangutánzószó a nyugatiak nevetésre, amit odaát online használnak, innen terjedt el egy amerikai szubkultúrában. A jelképe egy béka. Vagy Pepe a prófétája. Nem tudom pontosan.

Én is félek tőle, nem is feszegetném tovább. Mindenesetre aki Trump ellen vét, kihívja a haragját, és amikor Kek lesújt, áldják a nevét.

Donald Trump beiktatása kapcsán bemutatok négy embert, akikre lesújtott Kek, vagy épp megáldotta őket, nézőpont kérdése. Ez nem lehet a véletlen műve.

1. Michael Moore

Michael Moore Flintből származik, a városból, ami az amerikai ipar leépülésének egyik leghírhedtebb példája Detroit után. Moore mindig is a baloldal lázadóbb feléhez tartozóként határozta meg magát, egy független oknyomozóként/provokátorként, aki az elesetteket képviseli. Természetes volt, hogy a sokkoló retorikájú milliárdos republikánus elnökjelölt egyik legkorábbi és legharcosabb ellenzőjeként jelenik majd meg a választási kampányban, többször is személyesen ellátogat a Trump toronyhoz, hogy az aktuális botrány kapcsán a megfelelő véleményt hangoztassa.

Moore a gerilla vonást leszámítva semmiben nem tér el a mainstream média morális pánikban hüledező kommentátoraitól. Sok vizet nem is zavar, inkább csak gúnyolódnak rajta, és nem csak az alt-right, hanem a saját oldala is, ami soha nem fogadta el őt. Moore tragédiája, hogy soha nem nyert bebocsátást az elitbe, bohócként tekintenek rá.

Több mint egy éve próbált betörni valami akcióval, még egy alacsony költségvetésű filmet is forgatott TrumpLand néven, ahol két este beszél egy közönséghez Ohióban, de hiába, ebben az őrült kampányban elkerüli mind a mainstream, mind a közösségi médiasiker.

Már csak pár hét van a választás napjáig, amikor egy vírusvideó végül elhozza neki a sikert: a TrumpLand felvételéről kerül ki egy pár perces részlet, amiben a Trump-szavazókról beszél.

Úgy tűnik Moore végül megütötte a főnyereményt.

Egyik napról a másikra az ő szavain csüng az internet, és a média is érdeklődni kezd nála az eset kapcsán. Imádják, amit mond, és újabb és újabb százezres nézettségű videók indulnak el montázsokkal a kampányból, ami alatt Moore beszéde szól a Rust Belt Amerikájáról.

„Sok michiganit ismerek akik Trumpra akarnak szavazni. Nem feltétlenül kedvelik őt és nem feltétlenül értenek egyet vele. Nem rasszisták, vagy redneckek, az igazság az hogy teljesen tisztességes emberek. [...]

Donald Trump eljött a Detroit Economic Clubba, odaállt Ford Motor igazgatói elé, és azt mondta: "Ha bezárjátok ezeket a detroiti gyárakat, ahogy tervezitek, és helyette Mexikóban építetek újakat, 35%-os vámot fogok tenni az ott legyártott autókra, és senki nem fogja az USA-ban megvenni őket."

Bámulatos volt. Egy politikus sem, legyen republikánus vagy demokrata, egy sem mondott ehhez hasonlót soha azoknak az igazgatóknak. Ez zene volt Michigan, Ohio, Pennsylvania és Wisconsin lakosai fülének -- a "Brexit" államoknak.

Ha itt élsz Ohioban, tudod miről beszélek. Hogy komolyan gondolja Trump vagy sem, lényegtelen, mert azt fogalmazza meg ami az embereket bántja, és ezért van az hogy minden megtört, nevenincs, elfelejtett melós, aki egyszer az egykori középosztályba tartozott, imádja Trumpot. Ő az élő Molotov-koktél akire vártak, a kézigránát, amit a rendszerhez vághatnak ami tönkre tette az életüket.

Lehet, hogy elvesztették a munkájukat, a bank vitte a házat, aztán jött a válás, se feleség, se gyerekek, az autót vitték a behajtók, Obama egészségügyében pedig még fájdalomcsillapítót sem kapnak. Lényegében mindenüket elvesztették, amijük volt, kivéve egy dolgot: ami nem kerül pénzbe, és amit minden amerikainak garantál az alkotmány: a szavazati jogukat.

Lehet, hogy nincstelenek, lehet, hogy hajléktalanok, hogy át lettek baszva, hogy el lettek baszva, nem számít, mert mindenki egyenlő november 8-án: a milliomosnak is annyi szavazata van, mint a munkanélkülinek: egy.

És a lecsúszott középosztály népesebb csoport, mint a milliomosoké.

Szóval november 8-án a kisemmizettek elmennek a szavazófülkékhez, kapnak egy cédulát, behúzzák a függönyt és behúznak egy kibaszott nagy X-et a dobozba annak az embernek a neve mellé, aki a jelenlegi rendszert, ami tönkre tette az életüket, felforgatással fenyegeti: Donald J. Trumphoz.

Látják, hogy az elit ami tönkretette őket, gyűlöli Trumpot. A nagyvállalatok gyűlölik Trumpot. A Wall Street gyűlöli Trumpot. A karrier politikusok gyűlölik Trumpot. A média gyűlöli Trumpot: szerették és naggyá tették, most gyűlölik őt.

Köszi, média: az ellenségem ellensége az, akire november 8-án szavazok.

Igen, november 8-án Joe Blow, Steve Blow, Bob Blow, Billy Blow és az összes Blow felrobbantja az egész átkozott rendszert, mert joguk van hozzá. Trump megválasztása lesz a történelem legnagyobb kapd be a faszomja, és jól fog esni.”

A kegyetlen csavar, hogy Moore eredeti beszéde nem itt ér véget. Csak ezután mondja el a kötelező kört, hogy majd néhány hónap múlva a buta prolik megbánják a döntésüket, mint a Brexitnél (szerinte). Azonban a fenti üzenet önmagában kerek, őszinte, hiszen ő maga is az egykori melós középosztályból jön.

Kiváló beszéd, pontosan annyira Michael Moore, ahogy azt Amerika már a korábbi, sikeres filmjeiből megismerte, és itt a szívéből beszél. Moore próbálja oltani a tüzet, de hiába: a saját szavai segítenek megtolni a Trump-kampányt a hajrában. 

Végül megkapta a figyelmet és az elismerést amire a kampány kezdete óta vágyott, csak nem azoktól, akiktől várta.

2. Ben Shapiro

Ben Shapiro ős-breitbartosként, és Milo mellett a megfontoltabb, de jó tollú ifjú titánként van jelen 2015 nyarán. Hamarosan Ted Cruz pártján találja magát, majd egy kellemetlen botrány kapcsán, ami Michelle Fields-zel és Trump akkori kampányfőnökével kapcsolatos műbalhéból fakad, többedmagával otthagyja a Breitbartot. Innentől, árulóként leköti az alt-rightos trollokkal folytatott harc, majd Cruz vesztével végleg beáll a csúfos kudarcot valló #NeverTrump mozgalom mögé.

Hogy pontosan mi volt az indoka, amiért Trump kapcsán a kardjába dőlt, nem tudni. Lehetséges, hogy a republikánus establishment kínált neki cserébe támogatást, mert Trump vesztével ők tértek volna vissza; és az ellenzéki szerep a konzervatív újságíróknak sem rossz, lehet Hillary-vel riogatva mozgósítani pénzt és olvasót még négy évig. Az alternatíva, a felforgató Trump győzelme számukra egyenlő a halállal.

Nem tudni miért, de mindenképp rossz ügy mögé állt, újra és újra. Pedig egyébként elég éleslátó elemző, olyannyira éleslátó, hogy 2011 áprilisában, 5 évvel a kampány előtt ezt írta:

„A republikánusok képzeletbeli ideális jelöltjének elképesztően gazdagnak kel lennie: Obama 1 milliárd dollárt fog összegyűjteni a következő választási kampányára, és egy republikánus sem lesz képes ezt még csak megközelíteni sem anélkül, hogy mélyen a saját zsebébe ne nyúljon.

Az ideális republikánus jelölt nevének ismerősen kell csengenie az átlagember számára: egy republikánus jelöltnek sem sikerült enélkül nyernie Warren G. Harding 1920-as győzelme óta.

Az ideális republikánus jelölt otthonosan mozog a színpadon, tud fenyegető is lenni, és a mocskos húzásoktól sem riad vissza.

Ki felelne meg ennek a kritériumnak? Elég nyilvánvaló:

Úgy hívják Donald Trump. A szállóigéje is megvan már: „Ki vagy rúgva!”. Magasról tesz rá, hogy mit gondol róla a média: lenyomta Meredith Vieriát a vele készített múlt heti NBC-s interjú során. Egymilliárd dollárt tudna kampányra költeni, saját zsebből.

Mi több, nyerni is tud.

Ne foglalkozzunk az aktuális közvélemény-kutatásokkal (2011, Romney színrelépése előtt), amelyek 20 pontos Obama előnyt mutatnak egy elképzelt Trump párbaj esetén. Ez a különbség abból fakad, hogy Trumpot a közvélemény egy szájhősnek látja, akit nem érdekel az indulás az elnökségért. Amint ezt a szándékát egyértelműen kifejezi, és elkezd kampányolni, a számai megindulnak felfelé.”

Ugyan nem 2012-re, de 2016-ra bejött a jóslat, és bámulatos hogy mennyire közel járt az igazsághoz. Ben Shapirónak minden adott volt, hogy a nyertes csapat élén legyen ma, ehelyett mára a vesztes, dühös, különutas konzervatívok kicsinyke klikkjének jelent a neve még valamit.

3. Nate Silver 

Nate Silver egy híres elemző, legyen szó sportról vagy az amerikai választásokról. Nem sok jót jósolt Trumpnak, mi több, a jelöltségért indulása óta folyamatosan alábecsülte. Egyre emelkedőre korrigálta a plafont, amit biztos nem fog áttörni, de Trump áttörte újra és újra.

Itthon is nagy rajongói tábora van, példának néhány jelző a Trumppal ugyancsak ellenséges hazai sajtóból: „politikai statisztikus-jós-csodavarázsló”, „választássuttogó”, „statisztikusguru”, „zseniális választási szakértő-statisztikus”, „választási guru”, „kedvenc baseballstatisztikusból lett politikai jósból lett focistatisztikusom”, „amerikai közvélemény-kutató guru”. Ennyi legyen is elég, egy idő után kicsit redundáns, átjön a lényeg.

Bár a csapzott tekintete a választás estéjén önmagában is elégtétel volt mindenkinek, akinek a Silver-rajongók megdönthetetlen bizonyítékait kellett kerülgetnie Trump esélytelenségről másfél éven át; de a sors, Kek, ennél jóval kegyetlenebbül tréfálta meg.

A 2016-os baseball szezon elején, május 11-én egy pökhendi tweetben gúnyolódott a Chicago Cubs esélyein a bajnoki címért, utalva rá, hogy még Trumpnál is esélytelenebb a csapat:

„Emlékeztetőül: A Cubs nyeri a bajnokságot, és 8 napra rá elnöknek választják Trumpot”

Biztos jól szórakozott, akkor.

Fél évvel később, November 2-án, nem csak a májusi tweet, hanem a FiveThirtyEight legutolsó, október végi jóslata ellenére is a Cubs nyeri a bajnokságot. November 8-án pedig Trump az elnökválasztást. President Trump.

Az egykori gúnyos tucat tweetje a Cubs győzelem után szárnyra kap, Trump győzelmét követően pedig tele van vele az internet. Nate Silver, akarata ellenére, végül briliánsan jósolt.

4. Russel Steinberg

Eddig mindhárom szereplő médiaszemélyiség volt, akiket a karakterük és karrierjük kényszerpályán tartott. Volt azonban egy ember, egy igazi átlagember, aki 2013-ban magára haragítja a sorsot egy tweettel. Akkor még csak a sorsot, később fél Amerikát.

2013. február 7-én Trump, ahogy szokása volt már akkor is, kritikus hangnemben reagál Obama egy akciójára, talán valami dróncsapás és az USA külpolitikája lehetett az indok. Lényegtelen.

Hogy Russell Steinberg mióta követte őt Twitteren, mióta forrongott benne az indulat Donald Trump ellen, nem tudni, de ez az eset sarkallta arra, hogy beszóljon neki:

„Ha ennyire utálod Amerikát, indulj a választáson és javítsd meg!”

Amire – meglepetésére – Trump reagált:

„Vigyázz (mit kívánsz)!”

Évekre vagyunk ekkor még attól hogy bejelentse az indulását, és időbe telik, mire a Trump szándékának jeleit kutatók megtalálják ezt a nyilvános üzenetváltást a múltban, de megtalálják.

Russellre rászabadul az internet, kap hideget és meleget mindkét oldalról, vannak őt okoló babonás Hillary-szavazók bőven, és van jobbról aki az első támogatóként tekint rá. Pedig Russell demokrata, és Clinton mellett áll, ahogy ezt a számtalan kényszerből adott interjúban elmondja.

Sokszor megbánta már a tettét, most is ezt teszi nyilván.

Trump persze pontosan tudta, mit válaszol neki azon a 2013-as februáron, ha titokban is tartotta a nyilvánosság elől még két és fél évig. Már 2012-ben, pár nappal Obama újraválasztása után levédette a szlogent, amit végül a 45. elnök jelszavaként ismer meg a világ: Make America Great Again!