Egy jól sikerült világépítés – Bartos Zsuzsa: Alkonyőrzők

Az igaz, hogy megragadhatóak benne izgalomra és eredetiségre utaló jelek, de a fülszöveget olvasva egyszerűen nem lehet nem arra gondolni, hogy ó, ismét egy olyan YA-történet. Azt sem lehet nem észrevenni, hogy a tartalom egy női és két férfi szereplőt ígér, és ha ehhez számoljuk hozzá a bizarr népességszabályozásra és géntervezett lakosságra hangsúlyt helyezett sztorit, némileg érthető, ha valaki erős fenntartásokkal kezd neki az Alkonyőrzőknek. Érdekes, hogy a kiadó rögtön két brand alatt is kihozta: a YA-könyveket magába gyűjtő Vörös pöttyös könyvek között, valamint a felnőtt és érdesebb történetekre vágyóknak szóló Sötét örvény sorozat égisze alatt futtatja két különböző borítójú, de amúgy teljesen megegyező kiadását. Bátor kategorizálás – egyenlő arányban rémisztő és biztató.

Elképzelhető, hogy én voltam az, aki túlságosan is belepörgette magát a saját fenntartásaiba és aggályaiba, mindenesetre ahhoz képest, hogy az említettek miatt mi mindent vizionáltam a könyvről, az Alkonyőrzők kellemes csalódást okozott. Sajnos azt nem mondhatom, hogy bármilyen szempontból kirúgná a ház oldalát, de azt el kell ismerni, hogy tisztességes munkáról van szó. Még ha pozitívabb is lett a véleményem annál, mint amire számítottam, nem én vagyok a közönsége, és biztos megvan valahol a sajátja, csak elég nehéz megmondani, merre kell azt keresni: az egyes szereplők egyéni, illetve világuk társadalmi konfliktusai, az ezeken keresztül felvetett kérdések abszolút indokolják, hogy felnőtt olvasók is figyelmet szenteljenek neki. A megvalósítás azonban teljesen elbizonytalanít, nyelvezetében, mélységében, súlyozásában sokkal inkább érzem ifjúsági regénynek, így nem tudom pontosan, kinek ajánlhatnám.

Persze eltekinthetünk a címkeaggatástól, és mondhatjuk azt, hogy a korosztályi besorolás csak valamiféle útmutatónak jó, mert hát bárki élvezhet bármilyen kategóriájú könyvet, olyat is, ami „papírforma szerint” nem neki szól, de én úgy gondolom, ennek azért megvannak a maga veszélyei. Ha egy regényt több kategóriában is indítunk, egy olyan eszköz, ami az egyikben meghozza neki a sikert, a másikban nem feltétlenül elég.

Ez tetten érhető például azon az a nem kizárólag, de zömével YA-kra jellemző írásmódon, amely a történéseket fénysebességgel pörgeti, lendületet ad, de a szereplők, még ha halljuk is a belső hangjukat, még ha nézőpont-karakterekké is lesznek, nem mutatnak magukból sokat. Vannak alkalmak, amikor jobban bepillantást nyerünk egy-egy karakter belsőbb gondolataiba, esetleg múltjába, és tudjuk, mit akarnak, tudjuk, kiért vagy miért küzdenek, ismerjük a véleményüket, tulajdonságokat viszont még mindezek mellett sem könnyű melléjük rendelni. A problémáik, az a helyzet, amiből mozdulniuk kell, szinte kivétel nélkül mindegyiküknél érdekes, de nehéz őszintén izgulni értük, és nagyon nehéz őket megszeretni. Oda a feszültség, és tény, hogy unalom nem feltétlenül alakul ki, igazán kiugró pontokat nem lehet érzékelni.

Ami viszont izgalmas, az a történetnek hátteret adó világ. A sci-fiben járatosaknak nem biztos, hogy spanyolviasz, de az írónő egy korrektül végigvezetett rendszert alkotott, és képes is volt jól bemutatni. Nincsenek végtelen leírások, viszont így is kapunk egy-egy velős és érdekes bekezdést arról, milyenné vált az emberiség élete azután, hogy rájött, hogyan tervezzen utódokat, hogyan építse erre a tudományos jelenségre az egész társadalmát. Mindez nagyon ízlésesen van a szövegbe építve: nincs felkiáltójelezve, hogy na, mindenki figyeljen, mert most magyarázó rész következik. Talán egy esetben érezhető ilyesmi, egy párbeszédről gondoltam úgy, hogy ez direkt azzal a céllal született, hogy pro és kontra érveket lássunk ütköztetni a témával kapcsolatban, de az az igazság, hogy még ha ki is ugrott, legalább érdekes volt. Minden más helyen szépen bele vannak simítva a szövegbe a világot érintő infók, és a lényeg teljesen jól lejön. Ez egy érett megközelítés, Bartos Zsuzsa regényének legsikerültebb húzása.

A karakterek és a jelenetek mélyítését hiányolva nem tudom elszakítani a regényt a YA-tól. És félreértés ne essék, a YA nálam nem egy alacsonyabb rendű műfaj, de a helyén kell kezelni, reális elvárásokat kell támasztani vele szemben. Azoknak az elvárásoknak Az alkonyőrzők megfelel. Azoknak igen. A felnőtteknek szóló kategóriába sem lehetetlen bepréselni, ám én nem erőltetném. Abban a mezőnyben – minden érdeme és jó megoldása ellenére – nem érne el olyan jó helyezést.

*

Horváth Vivien nálunk megjelent írásait itt találod. Ha pedig semmiről sem akarsz lemaradni, akkor kövesd Moly és Facebook-oldalunkat!