Ötkarikás amnézia

„Friss sajtóhír szerint már ötvenezer aláírás környékén tart a szigorúan politikamentes MoMo, ha így haladnak, még az sem kizárt, hogy átugorják a 138 ezres küszöböt. Jó helyen fogták meg a témát, a legalantasabb emberi ösztönre apellálnak, a zsugoriságra, a merjünk kicsik lenni mifelénk hagyományokkal rendelkező gondolatával. Az ellenzéki pártok többsége azonnal rácsavarodott MoMóék NOlimpia kampányára. Molnár Gyula, az MSZP elnöke támogatja az aláírásgyűjtést, az LMP képviselője, Csárdi Antal pedig így érvelt: »Ma Magyarországon sokkal fontosabb dolgaink vannak, mint az, hogy olimpiát rendezzünk.« Ha esetleg rövid lenne a memóriánk, segít az internet: alig egy éve Kunhalmi Ágnes, a szocialisták olykor a kelleténél is jobban ellazuló fővárosi elnöke még állást foglalt a budapesti olimpia mellett: »Kell az, ami újra löketet ad nekünk, és újra optimistává teszi a magyarokat. Ez nem hiszem, hogy pártpolitikai kérdés lenne. (…) az ország hírnevének az öregbítése (…) nem jobb-, vagy baloldaliság kérdése.«

Mindegy is, az amnézia a magyar politikában bocsánatos bűn, ezért lépjünk tovább. Volt szerencsém öt nyári olimpiáról tudósítani, s bár a játékok megrendezését ellenzők aduásza az, hogy valamennyi várost padlóra küldte a rendezés, ez messze nincs így. (...)

Hogy nálunk mi lesz, megjósolhatatlan, ma még azt sem tudjuk, hogy szeptember 17-én, Limában, a NOB-kongresszuson Thomas Bach elnök vajon Budapest nevét olvassa-e fel mint nyertes városét. De arra nem vagyok hajlandó, sem sportújságíróként, sem lelkes magyar hazafiként, hogy önként feladjam az első budapesti olimpia álmát.”