Egy budai villa megdöbbentő titkai – ahol az ÁVH embereket kínzott
Kísérteties, megrázó részletek tárulnak fel, egy diktatúra működésének legmélyebb bugyrai.
Nem könnyű manapság eligazodni a Végjáték-sorozaton belül, ugyanis Orson Scott Card időközben számos könyvvel bővítette a két leghíresebb, még a ’80-as években írt regényét.
„Az Ender száműzetésben a Végjáték és A holtak szószólója közti eseményeket, illetve azok egy szeletét mutatja meg Ender tizenkét és tizenhat éves kora közötti időszakot, elegánsan megteremtve a kapcsolatot a két történet között. Card újra Ender lelkének mélyére ás, gyönyörűen használja ki a relativisztikus idő miatt időben eltávolodó szeretteivel való érzelmi feloldásokat, a bűntudatát és tettének feldolgozási folyamatát, egyúttal helyre rakja az Árnyék-regényekben szerintem elhibázott Peter Wiggin Végjátékból megismert karakterét, egyúttal lezárja Endernek a szüleivel, valamint Graffal való évtizedes kapcsolatát is.
Mégpedig úgy, ahogy Cardtól várható, mélyen, érzékletesen, mert Card szerencsére továbbra is nagyon mélyen érti Ender lelkivilágát, gondolkodását.
Bemutatásra kerülnek a hangy-háború utáni kolonizáció első lépései Ender szemszögén keresztül, logikusan felépítve a későbbi regények hátterét, konfliktusait és az egyes kolóniák működésének kialakulását is, amely alapján szerintem A holtak szószólója vagy a Fajirtás és Az elme gyermekeiben ábrázolt, évezredekkel későbbi emberi világ működése is sokkal jobban érthető, ráadásként pedig a fejezet eleji levél/kommunikációváltások sosem voltak ennyire zseniálisak, mint ezúttal. Most, hogy befejeztem az Ender száműzetésbent, nagyon erős késztetést érzek A holtak szószólója újraolvasására, mert így a felnőtt Ender is sokkal érthetőbbé válik.”