Nemzeti konzultáció: arról lehet dönteni, hogyan tovább a magyar gazdaságban
A Fidesz mindenkit arra kér, hogy töltse ki a nemzeti konzultációt.
Nem csak elvekről kell vitázni, inkább arról, hogy az egyes borok, egyes termelők azok-e, amiknek mondják őket, amiknek mondják magukat.
„A borkészítés problémája az, hogy a koncert (kézművesség) és a végtelen számban sokszorosítható tökéletes felvétel (technológiai borkészítés) nem egy gazdától származik és így unos-untalan szembeállítódnak egymással. Hajlamosak vagyunk nem felismerni, hogy a technológiai bor mögötti értékteret (egyediség, természetesség, emberi munka, esetlegesség szülte tapasztalás) a kézművesség tartja fent, és sajátos szakmai ortodoxiájával az védi meg a bort az iparizálódás folyamatos kényszerétől.
Ha, az amúgy nehezen definiálható kézművesség kikopna a gyakorlatból, az éthoszától megfosztott bor a folyamatosan ránehezedő gazdaságossági szorításban idővel teljesen elszakadna a természettől, meglazulna kapcsolata az emberi teljesítménnyel, s lényegét tekintve a teljesen uniformizált alkoholokhoz hasonulna. Ugyanakkor el kell fogadni, hogy bizonyos méret felett nem lehet kézműveskedni. Van az a nagyságrend, ahol már a technológia igazi értőire, tudásukra, precizitásukra van szükség.
Ők komoly mennyiség mellett is nagyszerű, pazar dolgokra képesek – feltéve, hogy valóban mesterei a szakmának. A probléma nem a technologista és kézműves irányzat párhuzamos jelenlétéből fakad, hanem abból, hogy a borról való beszéd – mindenek előtt a borszakírás – nem kap akkora szabadságot, teret és támogatást, hogy konkrét esetekben is konkrét ítélet szülessen. Sokan tudnának olyan példákat hozni a borászatok házatájáról, ahol természetesség, kézművesség tekintetében az elmondottak és a valóság köszönőviszonyban sincsenek egymással (és ahol a borárak persze nem a valóságot, hanem a marketing erejét tükrözik). A tisztánlátás, a teljesítmények szétszálazása egyre inkább elmarad, mivel a hatalmas munka és a szigorú borértékeléssel járó konfliktusok szűk mozgásteret jelölnek ki a borírás számára.
A kritikai szemléletű borírás ezért visszaszorul. Helyette általánosságban születnek meg az ítéletek: nem a hiteles kézművesekről és professzionális technologistákról beszélünk, inkább szekértáborokba szavazunk. Kár érte! Márcsak azért is, mert a két véglet között számos átmeneti stáció létezik – rengeteg megfontolandó tudással, véleménnyel. Nem csak elvekről kell vitázni, inkább arról, hogy az egyes borok, egyes termelők azok-e, amiknek mondják őket, amiknek mondják magukat. Ez persze érzékeny, nehéz feladat, de még mindig messzebb visz, mint általános ítéletek alá rendezni kiváló emberi teljesítményeket.”