Bekopogtat a remény

„Tisztelt Honfitársaim!

Himnuszunkban Kölcsey Ferenc Isten áldását kéri a magyarságra. Az új év első perceiben én is ezt teszem. Óvja és áldja meg Isten szeretett hazánkat! Minden magyart.

Kívánom, hogy 2017 hozzon több békét, nyugalmat, megértést és egymás iránti tiszteletet világunkba!

Kívánom, hogy életünk eddigi tapasztalataiból kellő erőt tudjunk meríteni mindazokhoz a feladatokhoz, amelyek elé 2017 állít majd minket, és kívánom: mindig legyen elég figyelmünk ahhoz, hogy felismerjük és megbecsüljük a teljesítményt! Nemcsak a világraszóló eredményeket elérő honfitársainkét, hanem mindenkiét, aki a maga helyén, a maga módján és a maga tehetsége szerint szebbé, jobbá, örömtelibbé formálja életünket.

Tisztelt Honfitársaim!

A mögöttünk hagyott év – mint minden más esztendő – egyaránt hozott derűt és borút, örömöt és bánatot közös sorsunkba épp úgy, mint személyes életünkbe. Volt részünk felemelő élményben, és megéltünk jó néhány fájdalmas veszteséget.

Mindannyian szívesen emlékszünk vissza azokra a nagyszerű pillanatokra, amelyekkel olimpikonjaink ajándékoztak meg minket, és ugyanúgy a futball Európa-bajnokság örömünnepeire.

Közösen örülhettünk honfitársaink számos tudományos és kulturális sikerének, köztük egy újabb magyar Oscar-díj megszületésének.

A kiemelkedő eredmények mellett azonban megannyi fájdalmas veszteséget is el kellett szenvednünk. A mögöttünk hagyott év ragadta el közülünk Kertész Imrét, első irodalmi Nobel-díjasunkat. Sajnos rajta kívül is sok kiváló honfitársunkat veszítettük el. A szomorú névsorban ott látjuk Esterházy Pétert, Csoóri Sándort, Kocsis Zoltánt. És mégis, ők mindörökké velünk maradnak, mert mindazzal, amit létrehoztak, mindannyiunkat gazdagabbá tettek.

Kedves Honfitársaim!

A mögöttünk hagyott esztendőben – 1956-os szabadságharcunk 60. évfordulóján – a 20. század világtörténelmi jelentőségű magyar forradalmára emlékeztünk. 56 nélkül ma más lenne Európa, és mások lennénk mi is. Az akkori hősök bátorsága adott ihletet 1989-ben és 90-ben, hogy ismét kivívjuk szabadságunkat és függetlenségünket.

A következő év is fontos évfordulót jelez a magyar történelemben. 2017-ben nem egy forradalom ünnepi éve köszönt ránk, hanem egy olyan esemény 150. évfordulója, amely páratlanul sikeres országépítő időszak előtt nyitotta meg az utat.

Az 1867-es kiegyezést követő évtizedek a magyar felemelkedés csodálatos korszakává váltak. Nyugatos polgárosodásunk aranykora ez. Eredményeit azóta is csodálja a világ. Fővárosunk, városaink ekkor nyerték el mai arculatukat, ekkor épült ki út- és vasúthálózatunk, ekkor erősödött meg népiskolai rendszerünk. A magyar ipar, a magyar mezőgazdaság, a magyar tudomány sokak által irigyelt világraszóló eredményei mindenkit ámulatba ejtettek.

Ha a szabadság nemzeteként joggal vagyunk büszkék arra a bátor kiállásra, amelyet a magyarság 1848-ban, 1956-ban és 1990-ben tanúsított, akkor a kiegyezést és az azt követő korszakot is méltó módon érdemes elhelyeznünk történelmi emlékezetünkben. Ma is érdemes volna egyet és mást ellesnünk ebből a korból, és útravalóul magunkkal vinni 2017-re.

Érdemes megfontolnunk az akkori idők meghatározó alakjának, Deák Ferencnek, a haza bölcsének szavait: „Csak a munka fejti ki, csak az tartja fenn a testnek és léleknek erejét; csak munka tesz hasznossá magunk és polgártársainkra nézve.”

Kedves Szilveszterezők!

A mai nap azonban nem a munkálkodásé, hanem a jókedvé és a gondtalan ünneplésé. Újévi jókívánságainkban – jó szokás szerint – közös és személyes reményeinknek adunk hangot. A remény szilveszter éjjelén majdnem mindenhova bekopogtat. Igyekezzünk hát jó vendégként marasztalni minden családban, minden baráti társaságban!

Békés új évet, Nagyvilág!

Boldog új évet, Magyarok!

Sikeres új évet, Magyarország!”