Ennek a fele sem tréfa: minden esély megvan rá, hogy óriási birodalmat hozzon létre Donald Trump
Az amerikai külügyminiszter rávilágított arra, hogy drasztikus változásokra lehet számítani.
Zsidók, melegek, pakisztániak és feketék sorakoztak fel Donald Trump mögött és a Breitbart szárnyai alatt.
„Az úgynevezett alt-right, vagyis alternatív jobboldal eltérő nézetek gyűjtőneve, amely konkrétan a neonáci nézetektől terjed a klasszikus liberális szólásszabadság-aktivizmusig. Bannon azt állította, hogy ő maga a klasszikus liberalizmus megannyi tételét vallja, ám emellett »gazdasági nacionalista«, értsd protekcionista. Fő ellensége a mainstream, a fősodor, az elit: egyaránt sírba kívánja juttatni a vén republikánus pártot és a baloldali demokratákat. Úgy látja, hogy az Ayn Randi-i objektivizmus és a szekularizáció ásta alá a nyugatot, és ennek ellenpólusaként tekint Trumpra. Mindezzel nem kell egyetérteni – Ayn Rand tisztelőjeként én sem értek egyet vele –, de a vak is látja, hogy Stephen Bannon nem zsidófaló fehér nacionalista.
A lap alapítója, megannyi publicistája zsidó, de vannak pakisztáni munkatársai is, legismertebb csillaga pedig a brit–görög zsidó–katolikus meleg–konzervatív Milo Yiannopoulos. Mindez csak azt bizonyítja, hogy a marxista gyökerű identitáspolitika, amely az elnyomási mátrix dogmája szerint sorolja a társadalmi csoportokat, nemeket és vallásokat elnyomók és elnyomottak, morálisan rosszak és jók kategóriájába, megbukott Amerikában. Zsidók, melegek, pakisztániak és feketék sorakoztak fel Donald Trump mögött és a Breitbart szárnyai alatt. A Trumpot támogató Twitter-viharba beszállt Malik Obama, a leköszönő elnök muszlim féltestvére is.
Stephen Bannon és a Breitbart azonban tagadja, hogy ők lennének az alternatív jobb. A valódi alternatív jobboldal elsősorban Richard Spencer és a Daily Stormer, illetve a 4chan mémoldalainak tizenéves társasága, nekik azonban semmi közük Donald Trumphoz.”