Virág Emília: Boszorkányszelídítő

„A Sárkánycsalogatónak köszönhetően nagyon szerettem volna szeretni ezt a regényt, de nem jött össze. Sajnos nagyon döcögősen indul el a cselekmény, az első 100 oldalon még az sem volt biztos, hogy én ezt végig tudom majd olvasni. Adri jófej csaj ugyan, de nem sok értelem szorult belé. Nem értettem, miért ragaszkodik annyira a pasijához, akit csak egy hónapja ismer. Később azért már jobban feltalálta magát, főleg, amikor bekerültek a szereplők a dolgok sűrűjébe, hiszen nem kevesebbet kell véghez vinniük, mint megtalálni és visszatenni a helyére az ellopott Napot. Adrin és Sanyin kívül Berzence a harmadik főbb szereplő, akiről egy darabig nem tudjuk, hogy főhős-e, vagy épp az ellenség. Ahogy a neve is mutatja, elég menő a csávó, a Hetedik Királyság ügyes boszorkánya. Szimpatikus húzás az írónőtől, hogy újfent egy férfit tett meg boszorkánynak. Főleg, hogy sem Adrit, sem Sanyit nem tudtam megkedvelni a könyv során, de Berzencének végig szurkoltam, hogy túlélje a kalandokat és elérje a célját. Bár a cím kicsit elspoilerezi a lényeget, de azért voltak váratlan fordulatok a történetben. A stílus már ismerősen pörgős, a szereplők egysorosai csak úgy záporoznak, Virág Emília igyekezett most is hétköznapi nyelvezetet használni, szerencsére nem elavult szlengszótárat hív ehhez segítségül.

A könyv egyetlen nagy pozitívuma, hogy tovább tágította a Sárkánycsalogatóban bemutatott világot. Az előző kötetben egy klasszikusnak mondható sárkány, lovag, boszorkány sztorit olvashattunk, a Boszorkányszelídítőben egy kevésbé tipikus alapsztorit ismerünk meg, más lényeket vonultatva fel. Nagyon tetszenek a Királyságok, a Hetedik Királyság, különösen ha a mi világunkkal állítható párhuzamba. Virág Emília nagyon kreatívan nyúl vissza a magyar népmesékhez, amiket én is szerettem gyerekkoromban. A lidércek mitológiája különösen jól sikerült, miattuk jutott először eszembe, hogy akár film-, vagy sorozatadaptációt is el tudnék a történetből képzelni.”