„Mint ismert, a renitensnek tartott Orbánt nem fogadta Obama. Egyesek ahhoz is komoly – ám hiúnak bizonyult – reményt fűztek, hogy a meghívás hiánya itthon lejáratja, a vele szembeni amerikai politika pedig akár meg is buktathatja a kormányfőt. Ám most egy csapásra megváltozott a koordináta-rendszer, a „serény jóakarók” pedig – akiknek köre személyi összefonódások sűrű szövetén át vezet hazai ellenzéki pártoktól egyes sajtómunkásokon át mára levitézlett washingtoni háttéremberekig – per pillanat fordítva ülnek az éjjeliedényen.
Ha az eget nem is deszkázzák be Trump hatalomra jutásával, az egész kapcsolati háló változóban van, amely mentén a magyar–amerikai viszonyt az elmúlt tíz évben értelmezni tudtuk. Connie Mack, a magyar kormány washingtoni lobbistája a minap alig leplezett viszolygással beszélt André Goodfriend egykori amerikai ügyvivőről – akiről időnként valóban úgy tűnt, azt hiszi, Haynau küldte ide –, illetve Victoria Nuland (helyettes) államtitkárról, aki Európáért volt felelős az Obama-kormányban. Mack nem hullat krokodilkönnyeket amiatt, hogy kikerültek a képből. Nyilván miattuk ütközött a legnagyobb ellenállásba.