Advent: csakazértis nyugalom

„A család is siet megnyugtatni, hogy nem kell ötféle sütemény, elég az az egy, bár az az egy valakinek a hókifli, valakinek a bejgli, valakinek a gyömbéres keksz.... És, bár a karácsonyfa csúcsdíszéről lógó pókhálót csemetéd nézheti angyalhajnak, abban biztos lehetsz, hogy az idősebb nőrokonok éleslátásával nem lesz gond ez ügyben, azzal csak éles nyelvük vetekszik. És persze mézeskalácsillat is akkor van, ha van mézeskalács.

»Kedves Katalin, nem akarunk sokkolni, de nyakunkon a karácsonyi őrület.« Természetesen kellőképpen fel vagyok háborodva ezen az e-mailen: mert egyrészt mi az, hogy sokkolni, másrészt mi az, hogy nyakunkon, és milyen szentségtörő ez az őrület kifejezés is!

Elhatározom, hogy csakazértis átszellemült nyugalommal fogom megélni az adventet. Kiveszek egy nap szabadságot a nagytakarításhoz, hogy ne kelljen reményvesztve a bevásárlóközpontokban bolyonganom, a rokonság színház- vagy koncertjegyet kap és ínyenc bonbonokat készítek majd hozzá. A lányokat befogom a sütésbe, halászlét rendelek a kedvenc vendéglőnkből. Dehogy fogok órákon át halat passzírozni, miközben a nappaliban már áll a karácsonyfa! És most azonnal bejelentkezem a fodrászhoz, mert tavaly is dicstelen glóriát viseltem az esedékes hajfestés kiiktatása miatt. Sőt! Kozmetikushoz is.

(...)

A konyhában aznap este csak bonbonok készülnek, így a vacsorának becézett virsli után családom kocsányon lógó szemekkel méregeti a tálcán sorakozó prototípusokat. 9 darabot sikerül megmentenem. Azzal vigasztalom magam, hogy ez a mennyiség egy nem túl édesszájú, egyedülálló nagybácsinak még elegendő lehet. Másnap észreveszem, hogy a bonbonok nemcsak megfogyatkoztak, de rossz színben is vannak, már nem csillognak annyira (nyilván a csokibevonatban lezajlott kémiai reakciók miatt). Kisfiam szeme viszont annál jobban csillog (nyilván a szederpálinkás és pezsgős darabok miatt). Elbizonytalanodom a sorozatgyártást illetően...

(...)

Előttem a heroikus küzdelemmel létrehozott, fényüket vesztett bonbonok. Azt hiszem, mégis feladom a bizonytalan kimenetelű bonbonprojektet. És annak jeléül, hogy döntésem végleges, elmajszolom a maradék hármat, plusz azt a hatot, amit a család elől eldugtam. Közben kikeresek egy jó halászlé receptet, hogy lelkiismeretemet megnyugtassam, és lemondom a fodrászt. A kozmetikust csak másnap, ki tudja, hogy hat rám az emelt dózisú csokoládé...”