„A Westworld ezzel szemben egy fényűző, de személytelen teremben, vitrin alatt kiállított, briliáns óraszerkezet, és ha jobban szemügyre akarod venni, a falnál posztoló, kicicomázott teremőr némán, kifejezéstelen arccal felemeli a kezét és egészen enyhe fejrázással figyelmeztet, hogy tartsd a távolságot. Csodálhatod az óra kidolgozottságát, de közel nem kerülhetsz hozzá. A Westworld túlságosan szerelmes a saját szerkezetébe, és túlságosan keveset foglalkozik azzal, ami igazán számítana: az emberi tényezővel.
Mert: mindent, de tényleg mindent a rejtélyek köré építettek fel. MINDENT. Kösz, Abrams. Kérlek, most már dugd fel magadnak a kibaszott Mystery Boxodat.
Az egész a Losttal kezdődött: Abrams és az írók hat éven át azzal tartották a seggükön a nézőket, hogy mégis mi lehet az a bizarr és megmagyarázhatatlan dolgokkal teli sziget. Persze lehet rizsázni, hogy nem azzal, hanem a karakterekkel, de ugyan már: ők is részei voltak a rejtélynek, sőt, a sorozat magukat a karaktereket is rejtélyként kezelte (helló, Westworld), hisz folyamatos fordulatokat pufogtatott el a múltjukból (majd pedig a jövőjükből). Csak hogy értsd: Abrams annyira bele van zúgva a Mystery Box koncepciójába, hogy egy honlapon tényleges, fizikai Mystery Boxokat is árul, amelyekről kezdetben nem lehetett tudni, pontosan mit tartalmaznak, és Abrams arra bíztatta a vásárlókat, hogy fontolják meg, kinyitják-e őket egyáltalán – hiszen ha nem teszik, örökké ott lesz a polcukon egy rejtély, márpedig az szerinte baromi menő.”