A PISA esete a magyar valósággal

Annyi szó esett a napokban a PISA-tesztről – hát fogtam magam és kitöltöttem egyet, életemben először, hogy lássam, van-e még annyi sütnivalóm, mint egy 15 évesnek. A feladatot sikerrel abszolváltam, 100 százalékos eredménnyel. Erre nem büszkülök – egy komolyabb matek érettségi feladatban például most már valószínűleg elakadnék –, de ezt a PISA-tesztet valószínűleg 15 évesen is hibátlanul kitöltöttem volna.

Mert ez nem egy magyarországi érettségi szintje, nem is valami kisérettségi. Rendkívül egyszerű, kis gondolkodási, elvonatkoztatási képességet, minimális logikus gondolkodást és szövegértést feltételező feladatokról van szó. Ha ebben a magyar diákok egyre rosszabbul teljesítenek, akkor nagy baj van.

Persze a PISA-tesztet ne gondoljuk az oktatási minőség egyetlen, alapvető mércéjének. De egy mutatónak mindenképp jó és hasznos – különösen, hogy ugyanazzal a mércével mérhetjük meg vele a magyar diákok és más, világ körüli országok diákjainak képességeit.

A mostani, gyengülő eredményekkel egyébként Izrael, Izland és Luxemburg diákjainak szintjén vagyunk – ez azért nem olyan rossz csoport, benne a világ leggazdagabb, legjólétibb, illetve amúgy komoly oktatással rendelkező országaival. De ne másokra mutogassunk, legyünk csak mi magunk a saját mércénk: a PISA-tesztekben tényszerűen rosszabbul teljesítünk, mint pár éve. És még egyszer: nem atomfizikáról vagy biokémiáról van szó, hanem egyszerű szövegértési, logikai feladatokról.

Ha ez nem megy nekünk elég jól, mire is akarjuk a magasabb tudást alapozni? Mert a 21. századot, a jövőt megnyerni iszonyú nehéz feladat a világ országai, társadalmai számára. Rohamosan haladunk világszinten és az egyes nemzeti társadalmak szintjén is a radikális szétválás felé: lesz egy képzett, versenyképes, vagyonos, kompetens elit és lesz egy leszakadó, elmaradó többség, akinek a kompetenciái nem lesznek alkalmasak a fokozódó versenyben való részvételre.

Lehet itt az általános klasszikus műveltséget siratni (én is siratom). De 2016-ot és nem 1916-ot írunk, és egy kaposvári szolgáltató cégnél, egy sarkadi műhelyben, a kecskeméti autógyárban vagy a Váci úti könyvvizsgálóknál nem a sztoikus filozófiáról vallott nézeteidről fognak faggatni. Ugyanakkor senki nem akadályoz meg persze, hogy szabadidődben ápolgasd az áhított műveltségedet, én is szívesen olvasgatok mostanában Montaigne-t meg Senecát.

Sajnos az új magyar PISA-teszt eredmények nyomán a legrosszabb magyar reflexiók hagyományait is tovább ápolták egyesek. A fejek homokba dugását, a magyar glóbuszba zárkózást, a patópálságot, a magyar ugar további ugaroltatását.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete így kommentálta az ügyet: „A Nemzeti alaptanterv újragondolásáig »szüneteltetni kell« a PISA mérésekben való részvételt! Nemzetközileg is lejáratják a magyar gyerekeket a frissen publikált PISA-teszt eredményei... A Nemzeti alaptanterv felülvizsgálatáig nincs értelme az alkalmazásképes tudást mérő nemzetközi vizsgálatokban részt venni.” Világos: ha rossz az eredmény, inkább ne vegyünk róla tudomást, vonuljunk ki a nemzetközi megmérettetésből, mert kínos. Ha nem tudunk a versenyhátrányunkról, majd kellemesebb lesz nekünk, ugye.

A szülőegylet mellé sorakozott fel félreértésben és félremagyarázásban Hoffmann Rózsa, akinek át is adjuk a szót: „...a PISA-feladatok nagyon érdekesek, látványosak, de elég távol esnek attól a klasszikus műveltségideáltól, amely a magyar közoktatás rendszerét hagyományosan jellemzi. Ezért az abszolutizálásuk hiba volna. A magyar oktatási rendszer sosem lesz olyan, de nem is kell, hogy olyan legyen, mint, mondjuk, néhány tengerentúli országé, amely ebben a versenyben látványos eredményt ért el. Ha ezen országok elküldenék a tanítványaikat egy nagy európai múzeumba, ahol művészettörténeti, történelmi, irodalmi, bibliai vonatkozású ismeretekre van szükség, akkor egy ilyen versenyt a magyar diákok nyernének meg magasabb általános műveltségüknek köszönhetően. Szerintem tehát nem kell, hogy a magyar köznevelés rendszerének az legyen a célja, hogy a magyar diákok a csak kompetenciákat mérő versenyen éllovasok legyenek, mert ez nem következik a mi értékeinkből.”

Két dolog: ha az az általános eredmények az alapvető szövegértési képességek romlását mutatják, akkor kár arról fantáziálni, hogy a magyar diákok úgy általában művészettörténeti meg biblikus ismeretek bőségével előzik meg a világot. A másik dolog, amit egy kommentelő írt a Facebookon: „Klassz, csak ezzel a tudással a magyar diákok sose jutnak be egy múzeumba, mert nem lesz pénzük a belépőre...”

Aki diákként, szülőként, tanárként vagy politikusként egy elmúlt, vissza nem térő álomvilágot dédelget – vagy éppen a saját elit-beli körülményeit és lehetőségeit vetíti ki a sokkal összetettebb és szomorúbb realitásra – ahelyett, hogy szembenézne a valósággal, nagyon csúnyán el fog tévedni; és ha mások fölött is döntést hozhat, akkor egy egész családot, iskolát, nemzedéket, nemzetet vihet zsákutcába.

Még egyszer: a PISA-teszt nem mindenek fölötti mérce. De mérce. Meg kell vizsgálni a romlás okait és mindent meg kell tenni, hogy a magyar diákok e mérce szerint is újra versenyképesebbek legyenek a világ körüli társaikkal szemben.