Marcsika, Marcsika...

„Nem biztos, hogy helyesen járunk el, ha beállunk a szitkozódók közé. Leginkább azért nem, mert őt még senki nem ítélte el jogerősen. Csúf dolgokkal gyanúsítják, körözték, hazahozták, de semmilyen bíróság nem mondta ki bűnösnek.

Van egy emberi szempont is, mely tudom, hogy a legkevésbé számít, de bennem van. A magam részéről én óriásit csalódtam, amikor megtudtam, hogy hol élt eddig, hova hozzák haza, s miért. Amcsi filmek borostás-szexisten szereplőinek szurkolunk ezerrel, hogy lopják már el végre azt a rohadt nyakéket, pénzt, bármit, és láthassuk már a koktélozó, qrvázó, napozó főszereplőket a Karib-tenger partján. Lelkileg összeomlottam a Kincs, ami nincs végén, amikor vissza kellett térnem a rögvalósághoz: pénz sehol, marad a gürizés, az ablakpucolás. Ambrus Attilának egy egész ország egy emberként szurkolt, mert volt stílusa, de nem mellesleg az emberek (bankban pihenő) pénzét nyúlta le, tegyük hozzá: áldozat nélkül járt tevékenysége.

Marcsikának senki sem szurkolt. Vagy azért mert Marcsikának hívják, vagy azért mert nő, vagy azért, mert szép helyen bujkált vagy nem bujkált.

Tegnap, amikor többször is megnézegettem a hazatéréséről készült képeket, akkor először nem arra gondoltam, hogy »hurrá, na, végre, elkapták ezt a bűnözőt is«, hanem egy leharcolt, megrogyott asszonyt láttam bilincsben, rendőrök kíséretében, nyári cipőben. Eszembe jutott, hogy biztosan van családja, gyermeke, akiknek totálisan mindegy, mit tett vagy nem tett Marcsika, a lényeg, hogy szeretik. Ezek után is szeretik. Még éjjel is eszembe jutott, hogy vajon hogyan lehet feldolgozni azt, hogy az egyik pillanatban a paradicsomban vagyok, a másik nap pedig egy magyar cellában rohadok megöregedve, megalázva, jövőkép nélkül. Nézzék el ezt a hozzáállást, kérem! Emberből vagyok, gyűlölöm, ha vernek egy nőt, gyűlölöm, ha egy nő kezén bilincset látok (csak gyilkosok esetében örülök ennek a látványnak).

Marcsika állítólag ügyeskedett, állítólag 20 milliárd tűnt el, állítólag magamfajta emberek zsebéből. Marcsika mert nagyot álmodni, jól akart élni, jólétben akarta tudni az életüket. Könyörgöm! Mindannyian erre törekszünk egész életünk során, az eszközeink persze egészen másfélék, de a szándékot nem vitatom.”