Közülük jónéhányan ma már tanárok. Ha elvégeznénk magunkon a balliberális agyzsugorítást, nevezhetnénk őket a Magyar Bálint-féle tudatos népbutítás áldozatainak, akik épp most állnak bosszút azért, amit velük tett az akkori oktatáspolitika.
Jó poén lenne, csak sajnos a gyermekeinkről van szó. Ráadásul távol álljon tőlem az általánosítás legkisebb szándéka is, hiszen a tantestületek mindegyikében megtaláljuk a kiválóan képzett, a rájuk bízott diákokért napi huszonnégy órában odaadóan dolgozó, minden nap teljes személyiségükkel a nevelésre koncentráló pedagógusok sokkal nagyobb megbecsülést érdemlő harmadát. De a folyamatosan romló eredmények rá kell ébresszenek mindenkit, hogy általánosítani ebben az irányban sem lehet. Vagyis a kiválóaknak ki kell vetniük maguk közül a teljesen alkalmatlanokat, a lustákat, az alibidiplomásokat.”