Így oldd meg a cigányügyet! I.

Forgács István írása

A tervek szerint 8 önálló fejezetből álló, összefoglalt megoldási javaslat-csomagot tárok most a Mandiner olvasói elé. A hazai cigány közösségek felzárkózásának előmozdítása érdekében szeretném elérni a hazai pártokat, kormányzati szereplőket, helyi és megyei döntéshozókat, és általában bárkit, aki tehet azért, hogy a hazánk előtt álló egyik legnagyobb kihívásra megfelelő válaszok szülessenek végre.

Úgy vélem, az utolsó pillanatok egyikében vagyunk, és az adott fejezetek utolsó figyelmeztetésnek is hathatnak.

***

Így oldd meg a cigányügyet! – 1. rész

 

Alapvetések, hogy ugyanazt és ugyanúgy lássuk végre

Egy (legalább) nyolc fejezetből álló szakmai megoldás-csomag elkészítése nem könnyű feladat, főleg azért nem, mert ebben a témában sokan sokféle álláspontot, megközelítést képviselnek.

Ebből adódóan mindenekelőtt arra van szükség, hogy megegyezésre jussunk, hogy miként is kellene végre valóban reálisan megközelíteni ezt az egész problémahalmazt, és hogyan kellene a lehető legszélesebb körben egységesen, vagy a lehető legegységesebben látni azt, hogy mit jelent ma Magyarországnak mindaz, ami a hazai cigány közösségekkel történik. Látni kell, hogy nemcsak adott állapotokról van szó, illetve, hogy ez az állapot milyen folyamatokat jelent, és hova is tartanak majd ezek a trendek.

Évek óta próbálom mindenki szemét felnyitni, és ráébreszteni a lehető legtöbb embert arra, hogy a cigányügy nem ugyanaz a kérdés, mint a '90-es években volt, illetve, hogy milyen veszélyei vannak annak, hogy sokan szánt szándékkal, érdekből, sokan meg egyszerű naivitásukból adódóan próbálják meg félrevinni a legfontosabb nehézségekkel kapcsolatos diskurzust a közbeszédben.

A sorozat első részeként pontokba szedve próbálom meg összefoglalni azt, hogy mire van szükség végre ahhoz, hogy értsük, lássuk a hazai cigány közösségekhez kapcsolódó problémákat, és a lehető legtöbben gondolkodjunk hasonlóan arról, hogy mire van szükség a megoldáshoz. Ha ide eljutunk (mármint, hogy sokan látjuk, értjük, gondoljuk ugyanúgy vagy hasonlóan a dolgokat), akkor az segíthet, hogy egységesen tegyünk is az egyértelmű változásért.

1. A cigányügy nem jogegyenlőségi, vagy esélyegyenlőségi kérdés elsősorban

Túl kell lépni azon, hogy mindenhol csak a rasszizmust, csak a kirekesztést, csak a jogok megsértését látjuk. Nem vitatható el, hogy létezik rasszizmus és hátrányos megkülönböztetés, de kizárólag ennek az égre festése semmit sem változtat azon, hogy minek és hogyan kell változnia.

Meddő vita, hogy van-e intézményesült rasszizmus, vagy tényleg közvetett népirtás zajlik-e éppen; mert akik ebben hisznek, azoknak ebben kell hinniük, ez az útjuk. Én azt gondolom, minden jogegyenlőség ellen fel kell lépni, de folyton azt keresni, hogy ki és miért kerül hátrányba vélelmezetten a cigány származása miatt, az néha tényleg démon-kergetésnek tűnik, miközben akkor; amikor valóban farkast kell kiáltani, érzéketlen és süket lesz a társadalom.

2. A cigányügy elsősorban gazdasági kérdés

Az ország hosszú távú fenntarthatósága (értsd: finanszírozhatósága) érdekében fontos, hogy ne nézzünk félre, ha a cigányok és a demográfia kérdése kerül szóba. Ma a 10 év alatti korosztályban a cigányok aránya 13-15% körül lehet, az 5 év alattiaknál viszont 20% feletti. Ezzel nem az a baj, hogy arra mutat rá, hogy sokkal több cigány gyermek születik, mint 10-15 évvel ezelőtt; hanem az, hogy ezeknek a gyermekeknek a többsége nem valószínű, hogy jobb sorsban reménykedhet, mint a szüleik.

Fontos kimondani, megérteni: minden megszülető gyermekre szüksége van Magyarországnak, de nagyon fontos az is, hogy az életük első 15-20 éve vajon hogyan telik majd el. Kérdés, úgy, hogy azt követően biztonsággal hozhatnak majd felelős döntést (önmagukért, családjukért, közösségükért), legyen esélyük adófizetőkké válniuk? Vagy éppen nem ad nekik sokat az iskola, nem lesznek szakmaiság és valós tudás birtokosai, nem lesznek részei a szocializált sztenderdeknek, még a minimálisan elvárható tudatosság sem jellemzi majd sokukat; és azoknak a szolidaritásán múlik majd mindenük, akiknek a száma pedig közben egyre fogy ebben az országban?

Ez igenis gazdasági jellegű kérdés. Aki ezt nem akarja megérteni, felfogni, az nem tesz semmi a saját jövőjéért sem.

3. A cigányság nem létezik

Nincs egységes, homogén massza. A cigányok nem ilyenek, vagy éppen olyanok. A cigányok ilyenek is, meg olyanok is. A három nagy csoport egészen döbbenetes különbözőségébe bele sem akarok fogni, ma már az olvasó emberek jelentős része ennek az alapjaival tisztában van.

De az, hogy egy adott cigány család vagy egy helyi cigány közösség milyenné válik, az elsősorban azokon az embereken múlik, akik azt alkotják. Nincs eleve elrendelt cigány sors, sem egyéné, sem közösségé. Nincs cigánybűnözés és nincsen vérbe kódolt ritmus, vonó, vizeskanna meg szabadságvágy. Helyi közösségek vannak, amelyek jobbnak és rosszabbnak látszanak kívülről, mint a többi. És ezekben a helyi közösségekben vannak tisztes és kevésbé tisztes cigányok, akik sokszor maguk is konfliktusba keverednek egymással, akár olyanba is, ami előbbre visz, ami utat mutat, és segít valamit egy kicsit jobbá tenni.

De ehhez el kell érni azt, hogy megértsük, belássuk sokan: a hazai – nem létező – cigányságnak nincs szüksége cigány Mózesre, helyette bátor és tettre kész helyi roma vezetők kellenek, akik egy helyi közösségért mernek felelősséget és feladatot vállalni. Legyenek polgármesterek, vajdák, a legnagyobb kalapú és leghangosabb, vagy éppen a legképzettebb helyi szereplők. De látszódjanak végre.

4. A klasszikus szociológia nem érti a cigány-ügyet és nem érti a 21. századi cigányokat – gyakorlatilag felesleges

A szocializmus társadalomkutatói magas színvonalon és eredményesen kutatták a cigányokat, még úgy is, hogy a cigányok szociológiai értelemben véve nem látszódhattak a rendszerváltást megelőzően. Aztán többségükben ugyanezek a szociológusok kezdték el látványosan nem érteni a rendszerváltást követő zaklatott időszakok változásait (illetve a klasszikusnak tekinthető megállapításokon túl semmit sem akartak látni), és ragaszkodtak régi mamelukok módjára azokhoz a dogmákhoz, amelyeket a kor sokszorosan meghaladott már az ezredfordulóra is.

A másik, velük szemben megfogalmazható és szükséges kritika, hogy évek óta már csak a látszatra sem ügyelnek, hogy függetlennek látszódjanak. Nem az a baj, ha véleményük van a regnáló hatalommal vagy éppen az egyes pártokkal kapcsolatosan, de akkor azt tegyék úgy, mintha legalább látszatra függetlenek lennének. És egy utolsó gondolat még velük kapcsolatban: nevetséges az a belterjes kirekesztés, ahogyan arra reagálnak, ami szembe megy a saját avíttas, porlepte nézeteikkel. Kontárnak bélyegeznek meg bárkit, aki nem a karosszékből okoskodik, hanem elmegy mondjuk Ózdra megnézi, hogyan húzza vissza egy adott cigány közösség egy része a kitörni vágyókat, aztán erről még írni is mer. Gyerekes hozzáállás. A valóság megértéséhez nem kell MTA-fokozat.

Sőt, a valósághoz az sem kell, hogy mindent meg lehessen magyarázni. Mert mindennek oka van. És – a cigányokkal kapcsolatosan – következménye is.

5. A tudatosság hiánya, mint az egyik legmeghatározóbb nehézség

Látványosan és hangosan fel lehet zúdulni, de a cigányság egy része egész egyszerűen nem érti, nem látja, nem fogja fel maga körül a világot; és sokszor tudatlanságából, illetve a tudatosság hiányából adódik az, hogy olyan döntéseket hoz, amelyek nagymértékben és sokszor hosszú időre, vagy akár egy életre meghatározzák egy ember, egy család vagy éppen egy közösség sorsát.

Utólag persze mindig be lehet látni, hogy mit kellett volna másképpen, hogyan kellett volna helyesen – de ez ilyenkor már késő. És nem csak késő, sokszor egy életre meghatározó az, hogy valaki otthagyja az iskolát, valaki valakivel összeköltözik, valaki valamit kipróbál, vagy valaki éppen nem gondolja meg kétszer is, hogy mit és hogyan tegyen majd.

Itt sem mondom, hogy a közel milliós hazai cigányságról általánosítva szabadna beszélni. Nem a pontos szám a fontos. De elég sok helyen és elég sokakkal fordul elő az, hogy csak utólag lesz tiszta, érthető, hogy mit is kellett volna másképpen, jobban, és ha csak még egyszer újra lehetne kezdeni… Az a gond, hogy az esetek túlnyomó többségében nem lehet elölről kezdeni. És itt is leírom: az okokat vizsgálni lehet, de a múltat csak akkor érdemes vizsgálni, ha a jövőt formáló következményekre vagyunk kíváncsiak.

6. Kiemelt jelentőségű a cigányok és a közfeladat-ellátás kérdése

Az utolsó téglák a falban. Rendőrök, mentősök, tűzoltók, postások, buszvezetők, védőnők, tanárok, pedagógusok, óvodai dadák, ápolók a rendelőkben és a kórházakban. Soha nem volt még ilyen fontos, hogy mi, cigányok megbecsüljük őket. Sőt, nem csak mi, hanem a teljes magyar társadalom, és persze a mindenkori végrehajtó hatalom.

Éspedig azért, mert ők találkoznak először és közvetlenül a hazai cigány közösségekkel, és talán nem is sejtik sokan, hogy mennyire nehéz a megváltozó társadalmi körülmények között még ellátni azokat a feladatokat, amelyeket értünk vállaltak. A legkevesebb az lenne, hogy segítjük a munkájukat. Nem gondolom, hogy a mentőápoló rasszizmusa az oka annak, hogy ha egy mentőautó személyzete fél egyes cigány közösségekben. Ugyanúgy nem a tanár cigányellenessége hozza meg azt a döntést, hogy számtalan megaláztatás, fenyegetés, esetleg tettlegesség után otthagyja a falut és az iskolát, ahol eddig rajta múlt, hogy megtanulnak-e olvasni és számolni a gyerekek.

Az egyre nagyobb számban az iskolába kerülő cigánygyerekek egy folyamatot jelölnek, és ebben a folyamatban sok helyen változik (rosszabbá válik) a cigány közösségek és a pedagógusok viszonya. Ugyanígy egyre nehezebbé válik szintén egyre több helyen a rendőrség, vagy éppen a katasztrófavédelem munkája, nem is beszélve az mentőszolgálatról, vagy a szakrendelőkben dolgozókról. De ugyanígy nem könnyű ma buszt vezetni Karcagon, és nem könnyű jegyvizsgálónak lenni a Miskolc-Sátoraljaújhely viszonylatban a személyvonatokon.

A közfeladat-ellátás mindenkinek fontos. És főleg azoknak a cigány közösségeknek kellene megbecsülniük az itt dolgozó százezreket, akiken az ő mindennapjaik is nagyban múlnak.

7. A többségi társadalom fontossága

A liberális, jogvédő megközelítés hajlamos arra, hogy ugyanúgy általánosítson, mint amilyen általánosítás ellen ők maguk is küzdenek. Kérdés, hányszor és hányszor kell még vajon azt olvasni, hallani (CEU-professzor szájából, vagy éppen egy előadótól egy konferencián, vagy egy értelmiségitől valamilyen elemzésben), hogy a cigányság felzárkózásának komoly akadálya a hazai többségi társadalom cigányellenes attitűdje, nem kellően befogadó magatartása…? Gyanítom, sokszor.

Mint ahogyan az is megfogalmazódik még sok helyen biztosan, hogy a történelmi egyházak kirekesztőek, a magyar társadalom középosztálya is kirekesztő, sőt, intézményesült rasszizmus terhe alatt nyögnek a cigányok. Mind. Vagy általánosságban majdnem mind.

Ezzel szemben én abban hiszek: a többségi társadalom éhezik arra, hogy pozitívan csalódjon a hétköznapokon egyes cigányokban (azokban, akikkel együtt él); és nyitott arra, hogy segítse, támogassa azokat, illetve ki is álljon azok mellett, akiket maga is értékesnek láthat. De nem teheti kollektíven, mert csakis egyéni sorsokat, egyéni küzdést és akaratot süvegelhet meg a többségi társadalom, azokat a cigányokat, akik nem igazolják vissza az előítéleteket, és akiket maga körül is örömmel lát. Ennek pedig ma már semmi köze a bőrszínhez. És ami a legfontosabb: a többségi társadalomnál vannak az erőforrások, amiket meg is oszt, ha azokat nem erőszakkal követelik tőle jogvédők, főleg úgy, hogy folyamatosan kirekesztőnek és rasszistának lesznek közben megbélyegezve.

És ami az egyik legfontosabb dolog, ami a cigányoknak meg kellene érteniük, főleg a cigányok jogaiért és érdekeiért küzdőknek: csakis a többségi társadalom tudja kikényszeríteni a mindenkori kormánytól, hogy tegyen valamit végre cigányügyben.

Azért, mert az ő szavuk valóban kellő súllyal bír. És ha majd milliók követelik a kormánytól, hogy azért tegyen valamit végre a cigányok felzárkózás érdekében, mert különben nekik, a többségieknek nem lesz nyugdíjuk és nem lesz jövőképük ebben az országban (értsd: nem lesz nyugalmuk), majd akkor véget érhet az elmúlt 25 év tessék-lássék hozzáállása ebben a kérdésben.

Furcsán hangozhat, de nem azt kérem, hogy szeresse a társadalom a cigányokat. Ne szeresse őket, ha nincs rá oka. És ne is legyen nyitott parancsszóra, meg csak azért, mert európaiként az úgy illik. Szeresse a társadalom azt az embert (cigányt, nem cigányt, vallásost, ateistát, balos- vagy éppen jobbos szavazót, stb.), aki azt megérdemli. De cigányügyben igenis az kell, hogy ijedjen meg annyira, hogy elvárja (kiköveteli!) a kormányoktól a megfelelő, szakmai alapú intézkedéseket. Máskülönben ránk szakad az ég.

8. A cigányság saját politikai önszerveződésének csődje és a nem létező cigány értelmiség

Számtalan helyen hangzik el, hogy miért nem áll végre valaki a cigányok élére és miért nem próbálja meg jó irányba terelni a dolgokat.

A normálisan, racionálisan gondolkodó kérdezőnek ilyenkor mindig elmondom, hogy – ahogyan már utaltam rá – a cigányság önmagában nem létezik, egy helyi közösséget lehete vezetni, közel 1 millió különböző embert képtelenség. Aztán elmondom azt is, hogy a cigányoknak általában véve azért sem lehetnek, azért sincsenek megfelelő vezetőik, mert az elmúlt 25 év minden politikai hatalma megelégedett azokkal a cigány „vezetőkkel”, akik legalább látszatra olyanoknak tűntek, mint akik vezetik a „népüket”.

Álságos hozzáállás volt tapasztalható mind a hatalom, mind a cigány „politikus urak” részéről. Ezek az emberek soha nem voltak valódi politikusok, valódi vezetők. Néhány osztályt végzett, kérdéses pedigrével bíró, hiteltelen, önálló gondolatokra képtelen, egy adott párt által felkarolt emberek tucatjai hitték el, hogy ebben az országban – vagy legalább egy adott megyében – ők a cigány politikusok, az örökös elnökök. Miközben…

Velük szemben, sokszor őket is kritizálva, valamint hozzájuk be-, majd onnan kiállva próbált meg felsorakozni az elmúlt 25 évben az úgynevezett cigány értelmiség is, amelybe ma már mindenki belesorolja magát, aki csak egyszer is kiment egy demonstrációra a kormány vagy valamelyik iskola, esetleg egy párt vagy egy egyház ellen. Sőt, az is értelmiségi, aki valahol beszélt már 8-10 ember előtt arról, hogy mostantól pedig aztán már nagyon össze kell fogniuk a magyarországi cigányoknak. Vagy éppen aláír egy petíciót valahol.

De közben ezek az emberek fájóan átlagosak vagy messze átlag alattiak. Nem értik a mostani politikai összefüggéseket, nem látják, hogy a többségi társadalomra milyen nagy szükségünk van nekünk, cigányoknak; és nem akarják belátni, hogy változni csak úgy lehet, ha mi magunk, a cigányok is változunk. De arra alkalmasak, hogy értetlenül álljanak az előtt, ami Cserdiben történik; vagy éppen eldöntsék, hogy ki tartozik közéjük és ki nem. És ha valóban ők a cigányok (a cigány értelmiség), akkor közéjük ma már nem csak én nem akarok tartozni, hanem azok a néhányak is, akik az elmúlt években megpróbáltak kiszakadni közülük.

9. Saját magunk gettóba zárása

Már utaltam rá, hogy nem lehet meghatározni, milyenek a cigányok. Ilyenek is, meg olyanok is. De borzasztóan fárasztó még mindig arra ébredni, hogy a cigányoknak a vérükben van a zene, az ágyékukban a szerelem, a szívükben meg a szabadságvágy. Mert biztosan ezért nyernek a cigányok tehetségkutatót. Meg ügyesek a táncban, énekben. Mert biztosan sok bennünk a belső érték, meg a fel nem fedezett csoda.

Rémes azt olvasni, ahogyan a butaság teret nyer, és egyesek szerint mi, cigányok tudunk csak igazán szeretni, igazán zenélni, igazán táncolni és igazán élni ebben az országban. Mulatási. Ennek párhuzama az, hogy latin táncot biztosan csak a latinok tudnak igazán táncolni, és kosarazni is a feketéknek lehetne valójában, mert a Jóisten biztosan arra teremtette őket. Kosarazási. Agyrém. És ezt a sekélyes, nevetséges megközelítést nem utasítja vissza a budapesti liberális értelmiség, amely hiszi (sőt, élteti!) a multikulturalizmust, de tőlem elvárja, hogy cigány feleségem legyen; hiszen milyen példát mutatok, mit képviselek, ha így, ebben a formában is elárulom a „népemet”.

Mindezekből aztán az jön elő, hogy a legtöbb cigány fiatal vidéken Gáspár Győzike, Radics Gigi és Mága Zoltán akar lenni. Ezzel nincs baj. Legyenek. Nyilván nem lesznek.  Azzal van gond, hogy ha buszvezető, postás, targoncás, óvónő, asztalos, pincér vagy varrónő nem lehetnek, mert nekünk (ennek a teljes társadalomnak) rájuk lenne szükségünk. A buszvezetőre, a postásra, a targoncásra, az óvónőre, a pincérre és a varrónőre.

10. A saját gyarlóságunk felismerése

Egy olyan dolog, ami nem etnikum-specifikus, maga az ember működik így. Nagy kérdés, hogy egy olyan nehéz helyzetben lévő etnikum, mint a hazai cigányok, vajon megengedheti-e magának, hogy folyton elbújjon a kifogások mögé? Hogy mindig valaki más legyen a hibás? Hogy a saját magunk által megtehető, egészen apró dolgokat sem tesszük meg sok helyen, mert „mi nem fekszünk le a parasztoknak”?

Így nem lehet a többség bizalmát visszaszerezni. Miközben anélkül nehezen megyünk előre. Furcsa megélni, amikor négyszemközt bevallja valaki, hogy bizony nekünk, cigányoknak is sok feladatunk lenne; aztán néhány nappal később hangosan követeli, hogy a cigányoknak kvóták járjanak ebben az országban…

Az önkritika a legnehezebb. Annak a belátása, hogy a gyermek lábán nem biztos, hogy csak azért nincsen cipő, mert a Questorban ellopták a pénzt. Vagy mert a többségi politikus is lop. Meg hogy az egész ország lop. Meg hogy itt utálják a cigányokat. És innen csak egy lépés az, hogy nem is lehet őszintén beszélni. Sőt, sehogyan sem. Maradjon a cinkos hallgatás arról, hogy mennyi a drog, a családon belüli erőszak számos cigány közösségben, vagy hogy éppen miért olyan alacsony az iskolai végzettség, vagy éppen miért nő a korai iskola-elhagyók száma Borsodban, miért nő a koraszülöttek száma szintén Borsodban, vagy, hogy miért cigányosodnak el immár falvak tucatjai szerte az országban… Pedig ha valamiről beszélni kell, akkor pont, hogy ezeket kellene végre kitenni az asztalra és foglalkozni velük. Őszintén, nyersen, finomkodás nélkül.

Nagyon bízom benne, a fenti gondolatokkal sokan tudnak majd azonosulni. Nekik biztos, hogy kellően nyitott lesz a fülük és a szívük a sorozat további részeire is, amikor konkrét szakmai javaslatok jönnek a legfontosabb témakörökre vonatkozóan.

Folyt köv.