A vörös vonal határán: veszélyes hónapok következnek, Magyar Péter terve nem hagy kérdőjelet

Történelmi időszak következik Európa életében, nagyon nem mindegy, hogy ki fogja vezetni Magyarországot 2026 után.

Egy helyett majdnem két évet kellett várni a Pandóra csillaga folytatására, pedig a történetfolyam a legizgalmasabb ponton szakad félbe a Pandóra végén.
„A Júdás akkor szárnyal igazán, amikor a Nemzetközösség és a Primerek egymásnak feszülnek, és működés közben látjuk azt, ahogy a gazdaságot, ipari termelést a védekezés, ellentámadás szolgálatába állítják, továbbá, amikor belelátunk a Primerek gondolkodásába. Nagyon izgalmas a Csillagutazó ügynökei utáni hajsza is, megspékelve az állandó bizonytalansággal, emberi drámákkal, amikor kiderül, hogy egy jóbarát valójában a Csillagutazó ügynöke, és ez még úgy is működik, hogy a Csillagutazó-történetszál kifutása összességében kicsit talán csalódás.
A történet itt lezárult, de a Nemzetközösség univerzuma egyelőre 8 kötetnél tart. A Delta Vision pedig komolyan tervez Hamiltonnal, tavaszra ígérik a 21. században játszódó előzményregényt, az Eltékozolt ifjúságot, amely a megfiatalító eljárás elterjedéséről szól, de a pletykák szerint még 2017-ben elkezdik kiadni az 1200 évvel később, a 3500-as években játszódó Void (Üresség?)-trilógiát, amelyben a Nemzetközösség már egy galaktikus méretű civilizációvá fejlődött, és a Tejútrendszer közepén található Voiddal kerül konfliktusba. A Void egy irdatlan méretű áthatolhatatlan energiafal, mely körbeöleli a Tejút magját, milliónyi csillagrendszerrel együtt.

Ha érdekel, miről is szól a Void-trilógia, olvasd el a kapcsolódó SFmagos cikkünket, amelyben Crei lelkesedik a regényfolyamért.
(Végezetül kitérnék a Júdás fordítására/szerkesztésre, ami sajnos nem az erőssége a regénynek, ez pláne azért fájó, mert a Pandórát pont dicsértem ugyanez miatt. Most mind a fordító, mind a szerkesztő változott. Akadt sajnos néhány borzasztó hozzáköltés a szöveghez, de sokkal fájóbb, hogy láthatóan sem a fordító, sem a szerkesztő nem tudott mit kezdeni a he, she személyes névmások magyarításával, ezeket többnyire el lehet hagyni, néha pedig elég lenne a beszélő neve, de ehelyett néha hajmeresztő megoldásokkal találkoztam. És ami angolban jó tőmondatként, azt magyarban nyugodtan össze lehet vonni.
Azt azért megjegyezném, hogy a regény második felében ezek vagy megszűntek, vagy elvitt a történet lendülete annyira, hogy már nem vettem észre tömegével ilyesmit.)”